Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

Keresztanyám serdülő lány volt, amikor kocsikorzó volt a Stefánián, a Városmajorban a honvédség rezesbandája adott térzenét, a cigány húzta a Wampetics kerthelyiségében. Száz előadás során tapsolt a nagyérdemű közönség a János vitézben hódító Fedák Sárinak, az emberek megcsodálták a Feszty-körképet, s a Ligetben a ringlispílen Liliom fütyörészett. A Füvészkertben a Pál utcai fiúk vívták „csatáikat" és Molnár Ferenc a Dunába dobta a New York kávéház kulcsát... Keresztanyám már szép nagylány volt Veszprémben, az ezeréves kisvárosban, ahol oly csendesen folyt az élet, mint a mesében, amikor Szarajevóban eldördült a „startjel", hogy fölrobbantsa azt a világot, melynek széttört cserepeit nem lehet többé összerakni. Fiatalasszonyként élte át Kun Béláék gyalázatos terroruralmát, s hallotta az ország minden templomában megkonduló harangszót, mellyel az ezeréves Magyarországot temették el. Nem jöttek vissza a „boldog békeidők", az igazságtalan kényszerbékék magukban hordták a visszavágás kényszerét. Csonka-Magyarország nem ország - mondtuk mi is az iskolában, de keresztapám szorgalmából mégis fölépült a szép kis családi ház, ahol gyerekként játszottam unokatestvéreimmel a kertben a gyümölcsfák, a ribizli- és egresbokrok között. Veszprémben is volt vasárnapi korzó, sörözés cigányzene mellett a Korona teraszán a „szagosmise" után, „koszorúcska" a Kiskoronában és fényes megyebál a vármegyeház dísztermében. Voltak örömkönnyek a kassai, kolozsvári bevonuláskor. Aztán keresztanyám látta a város pusztulását a szőnyegbombázások után, rettegett a „felszabadítóktól", fiát eltemették valahol Oroszországban a hadifogolytáborban,