Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

VASÁRNAP Szótlan beszéd Öregapám barátja váratlanul és szinte valószínűtlenül tűnt fel egy régi nyáron. Azt hiszem, Marci bácsinak hívták. Lehetséges, hogy más neve volt, de ahogy hosszú évek távlatából visszaemlékszem rá, éppen olyannak tűnik, mint egy Marci bácsi. Mindenesetre váratlanul és hívatlanul betoppant hozzánk, pilledt vasárnap délután. Afféle sűrű kis ember volt Marci bácsi, görbe huszárlábakkal, pirospozsgás arccal, örökké mosolygó huncut szemekkel, gondosan pedert fehér bajusszal. Ferencjózsef kabátot viselt, cúgos cipőt és régimódi szimpla keménygallért, mégis inkább módos falusi gazdának tűnt, mintsem városi iparos embernek. Holott, iparos volt Marci bácsi, méghozzá a javából. Kőműves és ácsmester, akárcsak az öregapám. Egykorúak voltak, mindketten a nyolcvan körül. Édesanyám megilletődve fogadta, s engem bízott meg azzal, hogy kísérjem el az öregapámékhoz. Örültem, hogy a huncut szemű Marci bácsival mehetek. Érdekesnek és izgalmasnak ígérkezett a délután: milyen különös históriákat beszél majd az öregapám és Marci bácsi! Mint afféle gyerek szerettem hallgatni az öregek beszélgetését. Öregapám szigorú, szűkszavú ember volt. Mosolyogni is ritkán láttuk és sokszor egész délután elüldögélt apámmal a szaletliben, anélkül, hogy egyetlen szót is váltottak volna. Amikor Marci bácsit meglátta, felcsillant a szeme. Megrázták egymás kezét, mint az igazi jó komák.