Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

VASÁRNAP A színész Gyerekkoromban ha temető mellett vitt el az utam, meggyorsítottam a lépést, mert feltámadt bennem valami homályos félsz, valami ködös sejtés, valami ősi és ösztönös babonaság. Később, úgy a második évtized körül, kedves sétahelyem lett a temető. Tele voltam az élet erejével, biztonságával, s ilyenkor könnyen barátkozik az ember a fejfákkal. Régi, öreg temető volt az, évszázados síremlékekkel. Ott pihent, ott aludt néhány nemzedék, megbékélten, egymás mellett egykori barátok és ellenségek. Legtöbbször egyik barátommal jártam ott, de néha egy-egy kislánnyal is. Amikor a barátommal voltam, régi sírfeliratokat böngésztünk, ha meg leánnyal, ostobaságokat locsogtam, ahogy az már illik ilyen esetben. Egy szép, vidám, napsütéses napon találtunk rá barátommal együtt a színészre. A színész, mondanom sem kell talán, akkor már csaknem száz éve halott volt. Az egyik elhagyott parcellában állt a sírköve, kissé félredőlve, mintha legényesen, hetykén még a sírkövét is félrecsapta volna. A sír horpadt volt, s aki alatta pihent, abból már nem sokat hagyhatott meg az enyészet. De a sírkő mégis feltűnt, és nem kis izgalommal olvastuk végig a sírfeliratot, amelyet rímbe szedett egy régi kőfaragó, ilyenformán: Elhunyt a hű férj, nints a jó atya, Nyugodni szállott a jeles színész, Utána nr négy árva magzata. S anyjuk, a hű nő: Búzás Teréz, Nemzetes Szilágyi Jósef, színész.