Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)
TŰZTORONY
kat meg lassan hordták a környékbeliek, ha éppen kerítést akartak rakni, vagy kellett a kő a házépítéshez... Amit meghagyott a török, így rágta szét az idő. Később - a harmincas években - előkerült az ásó és kibányászta a köves, kopár veszprémi földből azt, ami még megmaradt ott lenn, a vakondok világában. És esti holdfényben rám világítottak ezek a régi szent falak. Meg a kitárt karú fehér kereszt az egykori kápolna főhajójának faláról... Ősrégi malom monoton muzsikája ismételgeti időtlenül az örök nótát. A meredeken lezuhanó szikla fala alatt. Beszélik, hogy megvolt már nagyon régen. Lehet. Közben lerombolták, újraépítették, de ott muzsikál ma is, őrli a búzaszemeket, amelyeket a kenyeret adó föld hoz, mint az asztali áldást. Nem messze a malomtól áll a kolostor. Csak a romok. Néhány oszlopfő, küszöb, lépcső, széttört ajtóív. Itt, ezen a szent földön lépkedett, ezek között a falak között élt a szent királylány, Margit. A feketévé sűrűsödő éjszaka ezernyi alakot rajzol ki a lélek előtt és varázsos kézzel újjáépíti a múltat. Az éjszaka most is varázslatot tett. A sötétség játszik a holdfénnyel meg a csillagok vibrálásával és felépíti a kolostort. Hallom a szent éneket, a misére hívó harangocska szavát és mintha a föld felett járna, lebegne a kis szent gyermek - Margit. Mert biztosan eljön ide most is, lelke megsimogatja a romköveket, a Séd-parti virágokat, a fákat - ilyenkor súgnak össze mesét mondón a levelek - és könnyezik a véres föld felett. Könnyétől lesz harmatos a virág, a fű, a fa, mire józan ragyogással jön a reggel.