Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

Füvek, virágok, lelkek - Lelke van minden tájnak, lelke van minden fűszálnak, s minden virágnak. Nem, nehogy azt hidd, hogy a magam bölcsességéből jöttem rá erre. Fiatalkoromnak volt egy kedves, öreg csavargótársam, akinek nevét se tudtam soha, csak úgy ismertem, ahogy városszerte ismerték: gyógyszerész úr. A gyógyszerész úrnak, megjegyzem, soha nem volt patikája, amely valami kegyes csodatévő szent nevét viselte volna, ahol a kirakatba Aesculapius áll a kígyóval, s azt hiszem, soha nem hajolt ráncolt homlokkal tégelyek fölé. Nem, a gyógyszerész úr nem készített biztos szereket hajhullás, tyúkszem, reuma vagy éppen gyomorégés ellen, s azt hiszem a neve, amit viselt, inkább szimbolikus volt, s arra emlékeztetett, hogy a gyógyszerész úr ifjú korában elvégezte a gyógyszerészethez szükséges tanulmányokat. - Apai örökségéből élt, kicsit bogaras agglegényként, magányosan. Régi, terebélyes és bölcs törzs utolsó, fáradt hajtása volt, akinek már nem jutott erő az újrakezdésekhez, a harcokhoz. Véletlenül kerültem közel hozzá, mert csatangoló természet voltam. (Az is maradtam.) Egy alkalommal összetalálkoztunk valahol, talán éppen a Kiskúti-forrásoknál, vagy a Fejes-völgyben. - A gyógyszerész úr mindenesetre úgy ismerte a tájat, mint egy nyitott könyvet, amelyben élvezettel lapozott, időnként szinte csettintett hozzá, akár a gourmand, ha jó falathoz, különlegességhez jut, ismeretlen zamat csiklandozza meg a nyelvet. - Nem tartozott a bőbeszédű emberek közé, de kevés szóval tudott elmondani sok mindent. Mondanivalóit mindig