Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

Az orkhoni sírkövek Olvasom az orkhoni feliratokat. S mintha egy türk lovas hangját hallanám hirtelen: - Jer velem! - s már belesarkantyúzik apró ázsiai lovába, s én vele vágtatok. Lovaink patái alatt múló századok szikráznak, s régi csontok fehérlenek. Kelet felé vágtatunk, vad sűrű éjszakában, végtelen pusztán. Át Etelközön és Lebedián, át a Meotiszon és Kazárországon, az uráli átjárón, s a folyókon, amelyek mellett oly ismerősen csengnek ma is legősibb szavaink. Végtelennek tűnő száguldás, melyre a türk lovas visz, túl a Kögmen hegységen, melyet ma Szájánnak, túl az Altum hegységen, melyet ma Alfajnak neveznek. Át a Temir kapígon, az ázsiai Vaskapun a mai Szamarkand felé vezető útra nyíló átjáró, meredek sziklák között. Tengri visz bennünket, s a sztyeppén látszik néhány obo, kőhalom, melyre a szellemek engesztelésére egy-egy követ kell rádobnia a puszta vándorának. így tett száz évvel ezelőtt a dervisruhában rokonainkat kereső Vámbéry Ármin Közép-Ázsiában, s utána Sven Hedin és Stein Aurél is. Néptelen és végtelen a puszta, holott néptenger hullámzott itt, türkök, mongolok, apró törzsek és népek, melyek türk és mongol kagánok, kánok fogtak össze egy-egy erős birodalommá, aztán megint széthull minden, s csak a fehéredő csontok maradtak meg az évszázadok országútján. Az Orkhon folyó mentén három oszlop. Jolig tegin állította, a bölcs Bilge kagán, hős testvére Kül tegin és Tonjukuk emlékére 734-ben, alig tíz évvel előbb, hogy az ujgurok végleg széttörték a türk birodalmat.