Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

VASÁRNAP - A jelek - mondja a sámán - vért mutatnak és halált. - Csata előtt nem is mondhatnak mást - lobban fel egy fojtott indulat a nagyúrban. - Vékony a nyelved, s elsiklik a szavad, akár a kígyó! Sámán! Igyál! - löki felé a kupát, amelyben bódító kumisz van, amelyet jobban kedvel, mint a bort. - Ukkonra! - löttyint a földre Bajur, s szájához emeli. Iszik. - Beszélj! Az igazságot akarom tudni! - Rosszak a jelek, nagyúr! Nem tudom, mely erők s hatalmak tették! Tengri elfordult tőlünk. Erősebb e földön a másik Isten, kiben Geyzafia Vajk hisz. - Bolond vagy, sámán! - horkan fel Koppány. - Vénaszszonyfecsegés ez, melyet a jurták mögött mondanak el egymásnak a fehérnépek. S nem áldoztam-e a legszebb fehér mént Tengrinek? Miért hagyná el népét? Hol van Tengri? Az égen, a csillagok felett, a Napban? Bennünk? Vagy ott maradt a hegyeken túl, a pusztán? Beszélj sámán, de ne fecsegj, mert megkorbácsollak, s a kutyák nyalják fel véredet! Bajur arcán gúnyos mosoly suhant át, nem több, mint a túz fényjátéka. - Tehetsz velem nagyúr, amit akarsz. Az én utamból nem sok hiányzik már. Ma vagy holnap. Mindegy. Nem hazudok, uram: a jelek vért mutatnak és halált. - Én írom a jeleket, sámán. Karddal! - sistereg ki a vezér és a görbe kardjára üt. Hirtelen feláll. Nem magas ember, de roppant erős, széles, félelmetes sziklaember. Ahogy áll a sámán előtt, diadalmas és legyőzhetetlen. A sámán színtelen hangon, fátumszerűen mondja a magáét a tűzbe meredve, mintha látomása lenne: