Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

CSILLAGKÉPEK

HÉTKÖZNAP Szegény - Szép - mondta, s a száját kissé csücsörítette a szóhoz, mintha cuppantani akarna vagy csettinteni, mint a borkóstoló őszi pincézéskor a penészszagú hordók előtt, mikor héberrel szívták ki a bort, s eresztik óvatosan metszett pohárba. Majd egy mozdulatot írt le a karjával. Némi póz volt ebben, színészies póz. Vagy inkább egy bűvész keze lehet ilyen, aki a cilinderből előszedi a galambokat, az előtte álló füléből az aranypénzeket, s észrevétlen leveszi az ember nyakkendőjét. Igen, a bűvész mozdulata volt ebben, s egész magatartásában, nem hiába mondták róla, hogy szerencsés keze van, valóságos varázsló. A mellette álló seszínű, szürke ember bólintott, mintha bizonyítani akarná, hogy ő is mindent szépnek talál. Az utat, a hosszan elnyúló, gondosan parcellázott telkeket, a távol kéklő hegyeket, a zizegő eukaliptuszfákat, s a város távoli képét, mely olyannak tűnt, mintha egy szeszélyes gyerekjátszott volna ott messze, szögletes játékkockákkal. - Szép - ismételte még egyszer, s most búgott a szava, mintha egy asszonynak tartozna egy rég eltitkolt vallomással, melyet most már végre ki kell mondani, mert a férfi kötelessége a hódolat az asszonyi szépség előtt. De egy költő is mondhatta volna ezt az elragadtatott szót, aki verset szándékozna írni a tavaszi délutánról, vagy egy festő, aki vásznon kívánná megörökíteni a táj színeit. Pedig nála a szavak rég mást jelentettek. A „szép" semmi esetre sem esztétikai meghatározás volt már, hanem egyet jelentett szótárában a „hasznossal". Hisz amíg a telkeket nézte, a parcellákat, az utcát, s a tájat, s míg kétszer is ki-