Schleicher Vera - Tóth G. Péter (szerk.): Térjünk a tárgyra! (Veszprém, 2003)

HÂZFALMARADVÂNYOK Őskori település-feltárásokon egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert az olyan leletek, melyek korábban csak mellékterméknek számítottak, így például a növényi maradványok, megmunkálatlan kövek, vagy éppen a házakból megmaradt kiégett tapasztásdarabok. Jelentőségük abban áll, hogy információt közvetítenek a településen folyt életről, kiegészítve a feltárások fő leletanyagának számító háztartási szemétből (kerámiatöredékek, állatcsont, kőeszközök) nyert adatokat. A Kr.e. 6. évezredben született meg a földművelést meghonosító nép találmányaként a faszerkezetes, vesszőfonatú, agyaggal tapasztott oldalú, ún. paticsfalú háztípus. A nyeregtetős, hosszú házforma kizárólagos maradt a népi építészetben egészen a legutóbbi időkig, de maga a paticsfal mint építészeti technológia sem merült feledésbe. Paticsdarabok sorát látjuk a kiállításon, újkőkori (Szentgál, Veszprém), vaskori (Tihany) és középkori (Zirc) épületek maradványait. Tihanyi vaskori ház, 2000. [10] Patics (kiégett agyagtapasztás) Leégett ház falmaradványa; a tapasztás megőrizte a fal faszerkezetének nyomát: hasított lécek és vessző kiégett helye rajzolódik ki egyik oldalán, másik lapja sima. RGy 98.16.1316 / a: agyag / h: 8,5 cm / sz: 8,0 cm / v: 5,5 cm / szh: Szentgál-Teleki-dűlő / sző: Regénye Judit / szd: 1995.