Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Tánczos Vilmos: Egy XVI-XVII. századi magyar ferences moldvabányai sírkövéről

mal, lelki haszonnal szolgált, éjjet nappá téve dolgozott, és miközben a bűnöket irtogatá és az erény plantait ültetgeté az emberek szívébe, munkássága közben lelkét visszadta a Teremtőjének. Életszentségét, szakadatlan munkásságát, fáradhatatlan gondoskodását, győzhetetlen türelmét, csodálatos szelídséget, buzgó szeretetét még most is emlegetik, miért is a bajai nép szíve hálájának kifejezéséül, az utódoknál való örök emlékezetére, a sírjára helyezett négyszögletűre faragott kőemlékre ezt a sírfeliratot tette: 9. »1618. Kecskeméti Ambrus nagy Páter és Szent Ferenc rendjéből való szerzetes csendes, jámbor, szelíd, okos volt, szentekhez illő jóságban élt.« Ez a kő szélén van, és körülveszi ezt a következő ábrázolat

16

: Ambrus atya Szent Ferenc öltözetében van kivésve, jobb kezében keresztet tart felemelve, baljában a regulák könyvét; mivel a nép tanúsítja, hogy ő a kereszt szeretője és saját rendi szabályainak megtartója volt." A sírfelirat eredeti latin szövege tehát Bandinus szerint a következő volt: „1618. Ambrosius Kecskeméti magnus páter atque sacerdos Divi Francisci Religiosus, erat mansuetus, pius, mitis, prudens fuit ipse, ingenita Divis vixit bonitate."

17 A síremlék helyét a vizitáló érsek nem közli. Több XVII. századi forrás is jelzi, hogy a moldvabányai Nagyboldogasszony templom körül ekkortájt sövénnyel kerített sírkert volt, amelyben a fából készült papilak is állt,

18 de joggal lehet feltételezni, hogy nemcsak a templom sírkertje, hanem a középkori gyakorlatnak megfelelően maga a templom, de inkább annak a Szentháromság tiszteletére felszentelt oldalkápolnája is temetkezési hely lehetett, ahová az előkelőbb családok temetkeztek. P. Kecskeméti Ambrus hivatástudattal végzett munkájának eredménye lehetett az is, hogy több mint két évtizeddel az erdélyi ferences halála után a Moldvabányát 1646-ban vizitáló Bandinus érsek lelkesen számolhatott be arról, hogy a templomban „ősz hajú, tisztes öregeket" látott, „amint a kóruson zsoltároztak, és Istent dicsőítő énekekben öntötték ki a lelküket".

19 Sajnos nem említi meg, hogy milyen nyelven és mit „zsoltároztak" a templom öreg hívei, akiknek anyanyelve - amint ez a Bandinus által közölt családnevek

20 alapján is megállapítható-részben német (Spenn, Wolffgangus, Ioseph, Grossul stb.), részben magyar (Geczö, Mihalyko, Miklós, Kosokar, Katrusa, Diak, Farkas stb.) volt. A még mai romjaiban is gyönyörű, gótikus moldvabányai Nagyboldogasszony templom a háborús pusztítások következtében az 1680-as években minden művészeti értékével együtt megsemmisült. Amint erről Giovanni Battista Volponi Moldvabányán szolgáló misszionáriusjelentésében beszámol, 1684 júniusában a tatárok pusztították el a várost, nyomukban egy rablóbanda garázdálkodott, a következő évben pedig a lengyel hadseregben harcoló fellázadt kozákok rabolták ki a települést.

2

' Ugyanez a misszionárius 1687. január 15-én már Erdélyből jelenti, hogy egy újabb tatár támadás elől híveivel előbb a Moldvabánya környéki erdőkbe menekült, majd miután több hónapi bujkálás után az élelmük elfogyott, Erdélybe 16 Itt Domokos Pál Péter rosszul fordítja a „Haec in margine lapidis, quae ambiunt hujuscemodi insigne..." (lásd: Benda 1989.1. 397) mondatot. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a sírkő szélén lévő körfelirat veszi körül az „ábrázolatot", és nem fordítva. A mondat helyes fordítása így hangzik: „Ezek [ti. a felirat betűi] a kő szélén vannak, amelyek a következő [ilyesféle] ábrázolatot veszik körül." 17 Benda 1989.1. 397. 18 Például Benedetto Emanuel Remondi konventuális ferences 1636-ban kelt jelentéséban megemlíti azt is, hogy a moldvabányai templom körül bekerített temető található. (Benda 1989.1. 187. és 189.) 19 Domokos 2001. 364. és Benda 1989.1. 396. 20 Benda I. 446. és Hajdú 1980. 21 Benda II. 705.