Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)
Szalontay Judit: Növényi, állat- és emberábrázolások a rábaközi vászonhímzéseken
A rábaközi szabadrajzú lepedövégeken általában kétfajta virágtöves kazettaminta váltakozik egymás mellett a díszítendő felületen, s ezeken kétféle madár pár is szerepelhet, melyek ritmikusan kiegészítik egymást. Néhol a fő motívumon belül a madáralak naggyá, vagy éppen kicsivé válhat, máshol a virágtő széthullásával a virágos ágak és a madarak már nem kapcsolódnak szervesen egymáshoz. Néhol a madarat a lepedővég kompozíciójától függetlenül, szinte helykitöltésként a virágtő mellé helyezték. A madár megjelenítése, részletezése a szabadrajzú hímzéseken általában a díszítmény egészéhez illeszkedik. Színezése, felületének tagolása, az alkalmazott öltésmódok hasonlóak a virágokéhoz. Ahol a tulipánok, gránátalmák, szegfűk hímzése változatos öltéstechnikával készült, ott a madarak is ilyenek. Ugyanazokat a díszöltéseket, rácsozásokat, sakktáblaszerű, vagy éppen zeg-zúg vonalas térkitöltéseket alkalmazzák a virágtövek és az állatalakok kivitelezésénél egyaránt. Az archaikus mintakincset őrző lepedővég hímzéseken kívül a ház öltözetét a kendervászonból készült szálán varrott és szabadrajzú gyapjúhímzéssel díszített párnavégek ékesítették. Megyénkben, ezek leggazdagabb gyűjteménye a Rábaközi Múzeumban található. Az emberábrázolás a magyar népi hímzésekre nem jellemző, egyes változatait már korábban publikálták.' 5 A Kismartoni Landes Museum Wolf-gyűjteményében két figyelemre méltó példány található. Mindkettő piros pamuthímzéssel, lapos öltéssel készült a XIX. században. Az egyik lepedőszélen az életfa alatt Ádám és Éva látható, mellettük befelé néző állatalakokkal (madár és szarvas). Az ismétlődő jelenetet merev szárú virágtő és felette félkör alakban elhelyezkedő pelikán levegős kompozíciója kapcsolja össze (6. kép)} 6 A széles szabadrajzú hímzés gránátalmás, szegfűs peremminta között helyezkedik el. Felső és alsó szélen vert csipke szegély található. A másik emberalakos lepedőszélen' 7 az egyes kazettákban a tulipános virágtő két oldalán álló, kifelé tekintő kürtös vadász alakja látható. A gondosan szerkesztett emberalakos főmotívum alatt tulipános-szőlős csíkminta, a lepedő szélén vert csipkedíszítés található. A szabadrajzú párnavégekből kevesebbet őriznek múzeumaink. Ezek kedvelt növényi mintaelemei a gránátalma, szegfő, tulipán. Többnyire piros pamuthímzéssel készültek, feltehetően a XIX. században. Ezek becses példányait a Wolf-gyűjteményben őrzik. 15 Ludoviková 1962. 308; Balogh Jánosné Horváth - Beszprémy 1996. 140. és XXII. tábla. 16 Burgenlandisches Landesmuseum, Eisenstadt, Inv.Nr. 27560. 17 Uo. Inv.Nr. 27561.