Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Szalontay Judit: Növényi, állat- és emberábrázolások a rábaközi vászonhímzéseken

rózsaág vesz körül. Itt az állatábrázolás a szomszédos virágmintával egyenrangú szerepet kap a mintán belül. Hímzéseink legkorábbi rétegéhez tartoznak azok a kakasos lepedövégek, melyeket „tót" hímzésnek nevez a szaktudomány. Ezeken a lenvászon lepedőbetéteken a szálszámo­lásos lapos hímzéssel kivarrt, oldalnézetben ábrázolt, egy irányba haladó madarak sorakoz­nak egymás mellett. Számuk a lepedő hosszától függően 6 vagy 10 is lehet egymás mellett. A hátteret vagdalásos mintázás tölti ki. Megyénkben ezeknek a hímzéseknek (kék-sárga és sárga-zöld-barnás) több változata ismert. Eddigi tudomásunk szerint a Felvidékről, vándor­kereskedelem útján, gyolcsos totók közvetítésével kerülhettek a XVIII. század elején Ma­gyarországra, s így megyénkbe is. 4 Kedvelték a Rábaköz mezővárosaiban, nemesi falvaiban egyaránt. Ezt példázza a Csornán előkerült kakasos lepedőbetét részlete, melyen a fehér vagdalásos háttér előtt 3-3 vörösbarna-aranysárga selyemfonallal kivarrt, profilban ábrázolt madár halad egy irányba. A vagdalásos, hímzett le­pedőrészt fent és lent ujjnyi széles azsúrsor kerete- «v^j^JMfrfc jfc^^ f zi. Felső szélén tenyérnyi széles horgolt csipkesze- * .• gély található. A lepedőrészeket középtájon 4 cm széles csipkebetéttel dolgozták össze. A csíkminta ., v -QSrMöiv alsó részét piros szőttes csík szegélyezi, melyet in- 0.'­dás szívmotívumok ékesítenek (131 x 31 cm). 5 A kakasos halottas lepedő bemutatott ép pél- I dánya Csornán, Cser nagygazda család hagyatéká­ból került 1997-ben a múzeumba. 6 Ez a különleges darab egyesíti a „tót" vagdalásos, fiakakasos le­.„. , , .. . „ , , , , , . , . 2. kép. Halotti lepedő, „fia-kakasos vagda­pedobetet közismert diszitmenyet, a helyi ízléssel lásosmintával C soma, Cser-hagyaték, XIX. készült lapos hímzéses kazettaminta, S a piros SZa- századeleje. Csornai Múzeum N. 97.4.1 badrajzú tulipános csíkritmus ötvözetét (2. kép). A halottas lepedők a leghosszabb élettartamú kultikus textilek, melyek bemutatott csornai példányát három generáción át leányágon örökölték. A tárgy mérete: 272 x 164 cm. A díszes lepedőszél vagdalásos betétrésze alkotja a negatív hátteret, s ebből emelkedik ki pozitívan a négy sárga-kék lapos öltéssel kivarrt, kék-sárga szögletes kidolgozású kakas­profil, leveles-ágas farokkal (20 cm), alatta kakasfiókákkaX, melyek sárga színűek és 6 cm magasak. A szokványos daraboktól a középen elhelyezett lokális bordó-kék virágtöves, ma­daras kazettaminta különbözteti meg. A virágtövet alkotó tulipánok közepén szálvonásos, szálszorításos betétrész található, mely nagyobb változatban megismétlődik a központi tuli­pán két oldalán. Alatta két kifelé néző madár látható. Ezt a központi piros-kék kompozíciót faágszerű mintaelem zárja le, s a kakasok állásával ellentétes elhelyezésű. A 34 cm széles szálhúzásos lepedőbetét szélét szabadrajzú, piros pamuthímzéssel kivarrt tulipánsor (11 db) kíséri, mely a vert csipkés szegély felett teljes hosszban tükrösen megismétlődik. Az ép ha­lottas lepedő másik, nem hangsúlyos végét is a tulipános csíkminta sor, és szerényebb vert csipke szegélyezi. A bemutatott halotti lepedő egy csornai száz holdas nagygazda-család esztétikai igényességét és társadalmi státuszát méltán tükrözi. 4 Palotay 1940. 5 Csornai Múzeum, ltsz.: 91.5.1. 6 Csornai Múzeum, ltsz.: 97.4.1.

Next

/
Thumbnails
Contents