Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)
Barna Gábor: A rózsafüzér mint imaszámláló eszköz
Különböző szentek életéhez kapcsolódóan beszélnek az adatok ezek használatáról. 15 De a VIII. századtól elterjedt vezeklő könyvek is megemlékeznek imádságok bizonyos számú ismétléséről, s ennek számlálására alkalmas eszközökről. 16 Az eszköz, a rózsafüzér kiformálódásában nagy jelentősége volt a füzérek tízes rendszerű kialakulásának. Ennek időszaka valószínűleg a XIII. század volt. 17 Az addig inkább paternosternek nevezett imafüzér rosariummá, rózsafüzérré válásának ideje pedig a XVXVI. század volt, amikor öt nagyobb gyöngy osztotta meg a tizedekbe sorolt kisebb gyöngyöket. 18 E folyamatra vezethetők vissza a rózsafüzérek nevei a legtöbb európai nyelvben: rosario, rosaire, rosary, Rosenkranz, ruzenec, rózsafüzér. Alapját természetesen ebben az időben kiformálódott rózsa-szimbolika jelentette. 19 A rózsafüzér a XV. század végétől az egyik vezető ájtatossági formává fejlődött, s meghatározza az egész későközépkor vallásgyakorlási formáit. Ebben nagy szerepe van a breton dominikánus Rupe Alánnak, aki 1428ban született és 1475-ben halt meg. 20 Az 50 kisebb és 5 nagyobb gyöngyből, golyócskából álló imafüzér „feltalálója" a hagyomány szerint Amiens-i Péter remete volt a XI. század végén. Ez az első keresztes hadjárat kora, s többen azt feltételezték, hogy ez korabeli átvétel a mohamedánoktól, s úgy hozta Európába. Keleten ugyanis a sorozatimák ismétléséhez gyöngyfüzért használtak az iszlámban, a hinduizmusban, a buddhizmusban. A legrégibb imaszámláló füzéreket Indiából ismerjük, már a Kr.e. századokból. Az iszlámban csak a VIII. századtól. Az imaszámláló füzér olyan találmány, amely csak megfelelő szellemtörténeti háttérben és körülmények között születhet meg. Az átvétel különben is kérdéses a keresztes háborúk korában, amikor a Kelet és a Nyugat olyan élesen szemben állt egymással. Valószínűbb magyarázat az, hogy az imaszámlálásnak és imahalmozásnak hasonló eszközei alakultak ki a különböző vallásokban az idők folyamán. 21 A rózsafüzér fajtái Az idők folyamán az imaszámláló rózsafüzérnek illetőleg a vele végzett ájtatosságoknak néhány főtípusa alakult ki. Az imaszámláló tárgy és az áhítatgyakorlat visszahatott egymásra, legtöbbször szimbolikus jelentést adván magának a tárgynak: 1. A teljes vagy nagy rózsafüzér, amely 15 tizedből áll. A 150 dávidi zsoltár alapján ezt nevezik psalterium Mariae is néven. A középkori szerzetesrendek közül különösen a karthauziak népszerűsítették használatát. Kialakulására és elterjedésére mellettük - Krisztus és Mária életének eseményeit bekapcsolva - a domonkosoknak volt még döntő hatása. 22 A tizedeket a XIX. századi magyar nyelvben táblának is nevezték. A 15 tized 3x5 tizedre osztható, azaz tartalmazza az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges rózsafüzér titkokat. 15 Az ír Szent Brigitta (453-523), Gertrud apátnő, Kis Pipin lánya (626-659), bencések a VI. században, Szent Rozália, Nagy Károly rokona (kb. 742-814). Kirsch 1950. 59-60. 16 Kirsch 1950. 60. 17 Kirsch 1950. 61. 18 Kirsch 1950. 62. 19 Lásd külön fejezetben! 20 Ritz 1962. 5. 21 Ritz 1962. 18-19. 22 Kirfel 1949. 9.