Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)
Csoma Zsigmond: Szent Vince tisztelete és a Vince vessző szedésének szokása a magyar parasztságnál....
CSOMA ZSIGMOND Szent Vince tisztelete és a Vince vessző szedésének szokása a magyar parasztságnál Magyarország a kontinentális éghajlatú szőlő-bortermelő országok közt bortermelő nagyhatalomnak számított. Nemcsak területe, a must és a bor minősége alapján, hanem a szőlővel-borral foglalkozók száma alapján is. A szőlő mindezért egyik különleges növénye volt az országnak, a bor pedig nemzeti itala. A szőlőhöz-borhoz kapcsolódó szokás-hagyomány egyféle rendszert alkotott, körülvette a növényt és az italt, a nemzeti karakterhez hozzátartozóan speciális népi sztereotípiává lépett elő, a magyart a környező népek borivónak tartották, önálló termelési-fogyasztási kultúrát jelentett a szőlő, a bor, más agrárágazathoz, művelési ágakhoz képest. Mindez nem zárta ki, hogy Európa számtalan kapcsolódási-hatáspontjáról nem jelentek volna meg, nem épültek volna be a népi kultúrába olyan szokások és hagyományok, amelyek gazdagították, színesítették a korábbi évszázadok szőlő-borkultúráját, paraszti hagyományát. Az egyik ilyen nyugat-európai kapcsolódási pont Szent Vince tisztelete és kultusza a magyarországi szőlő-bortermő parasztságnál. Vince napjának figyelése és ünnepi megülése abba a nagy rendszerbe illett bele, amikor az időjárásjóslást, a termésbőséget az év egy adott napjához kötötték, de legtöbb esetben nem hónap és nap szerint, hanem valamilyen egyházi ünnephez, de még inkább valamelyik szent névnapjához kapcsolták. Ezeknek a megfigyeléseknek, ünnepeknek egy része a kereszténység előtti pogány korig megy vissza. Leggyakrabban a napéjegyenlőség idejéhez kapcsolódik, legsűrűbben pedig a téli napfordulóhoz. Érdekesség, hogy nem csak katolikusok lakta vidékeken, hanem protestáns területeken is megtartották ezeket a szokásokat. A magyar agrárszokásokkal és benne az időjóslással kapcsolatban, 1 megállapították, hogy a régi, ősi agrárszokások megváltozása már akkor megkezdődött, amikor a magyarság a csillagászati időszámítással megismerkedett: az agrárszokások az évnegyedkezdő napok köré csoportosultak. Majd később, a kereszténység felvételével megkezdődött egyházi hatás előbb az évnegyedkezdetekkel egybeeső nagy ünnepek körébe vonva a szokásokat, majd a munkákat is és ezzel a régi gonosztávoltartó idők, a felsőbb hatalmak megnyerő és hálaadó szokásai a kereszténység örökébe mentek át. A csíziók, a kalendáriumok részben összegyűjtve tolmácsolták a könyvnyomtatás előtti középkori ismeretanyagot, amiben a pogánykeresztény hiedelemvilág keveredett, részben pedig rendkívül nagy hatással voltak a jeles napok kialakulására, felerősítésére, amikhez bizonyos időjárási jövendölések is kapcsolódtak. Ezek elsősorban akkor rögződtek meg igazán, ha annak beteljesedését többször is saját szemmel tapasztalták. így pl. Vince napjának hatását a szőlőtermésre. Sok esetben a középkori csíziók jövendöléseit is ki lehet mutatni egy-egy népi időjóslásból. Ezek Európában a XII-XIII. századtól kezdve a naptárak szerepét töltötték be, melyben az ünnepek jeles napok, névnapok mellett az időjóslás is helyet kapott. Magyarországon az első csízió a XV. századból mutatható ki, míg maga a „csízió" szó csak a XVI. század első felében tűnik fel. Ezek a XVII. századtól kezdve egyre inkább összeolvadtak a kalendári1 Különösen Szendrey Zsigmond vizsgálta a kérdéskört behatóan: Vö: Szendrey 1940. 352-360; 1941a. 10-23; 1941b. 101-110.; 1943. 269-285.