Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)
Lantosné Imre Mária: Festett szobabelsők és szakrális ábrázolások
A Király utca 19. szám alatti ún. Vasváry-ház, jelenlegi koraeklektikus formáját az 1870-től megszakításokkal 1884-ig tartó építés során nyerte el. A reprezentatív lakóház igényes külső és belső részletmegoldásai jellegzetesen tükrözik a XIX. század végi gazdag polgár szemléletét. A család az utcai nagyszoba mennyezetét 1879-ben festtette ki. Az osztott mennyezeti tér négy sarkában allegorikus puttók, a tavasz-nyár-ősz-tél megszemélyesítői láthatók. Az antik-mitológiai figurák: Neptun, Triton és Nereida jelenetét virágindás, palmettás stilizált növényi ornamentika keretezi. 6 Feltételezés szerint a díszítőfestő az a Buday Károly, aki a Vasváry-család szkókói (Pécs szőlővidéke) villájának azóta megsemmisült mennyezeti képeit készítette. 7 A kvalitásos festmény közepére, azt megóvandó, csak az 1920-as években, függesztettek csillárt. A falakat stilizált mintasoros bőrhatású tapéta borítja. A polgári-városi építészet körén kívül idézhetnénk a vidéki kúriák és kastélyok példáit is. Hatásuk a korstílusjegyében - bizonyos időeltolódással - nemcsak a népi épületek külső formaváltozataiban, hanem helyenként a belső terek díszítettségében is tetten érhető. A szobák dekoratív festése a népi építészet fejlődésének késői, utolsó fázisában megjelenő sajátos divatjelenség. Kizárólag a tehetősebb paraszt-polgári családok körében alakult ki. Helyenként a gazdasági körülmények kedvező változása, nagyobb porták építése teremtett igényt a reprezentatívabb külső kialakítására. így bár a falusi megrendelők társadalmi adottsága térben és időben távol állt a tehetősebb városi polgárságétól, mégis környezetformálásuk esztétikai indítéka azonosnak mondható. A továbbiakban Tolna és Baranya németek lakta vidékéről mutatunk be még néhány fellelhető példát a díszítőfestéssel dekorált népi lakószobákból. A lakosságcsere és a házak legutóbbi időben történt modernizálása miatt az emlékanyag napjainkra már erősen megfogyatkozott. A német nyelvterületről, a telepítések eredethelyéről a műemlékvédelmi dokumentációk alapján is csak szórványos adatokat ismerünk a díszítőfestés, ornamentális díszítés témakörében. Sváb vidéken és a bajor területen a XVIII. századból külső és belső színes festésű lakóépületek egyaránt ismertek. Bajorországban 1978-ban egy vidéki ház szobájában a falfeltáráskor 30 festékréteget találtak, amely igazolta, hogy a ház dekorációs hagyománya a XIX. századra vezethető vissza. Másutt, a Kolbechhof közelében található régi gazdasági udvar közepén egy viszonylag késői építésű lakóépületben 106 falfestési réteget találtak. Ebből szemléletessé vált a belső dekoráció stílusfejlődése 1873-tól, az első festéstől kezdve a XX. század első évtizedéig. A rétegek vizsgálata fényt derített a házban élők szociális történetére is. A kutatók véleménye szerint bajor területen a XIX. században a szobák díszítésére már csak sablonfestést alkalmaztak. 8 A népi falfestés, a „pingálás", „piktorolás", „bábozás" gyakorlata nálunk elsősorban a Duna menti Sárköz, az Alföld területén, a Tiszántúlon, valamint a Szilágyság vidékén közismert. A XIX. század végén és a XX. század első felében a falusi házak lakóterének külső és belső díszítésére egyaránt festettek improvizált és előrerajzolt, valamint sablonnal készült stilizált mintákat, szabadrajzú virágornamentikát. Egyszerűbb mértanias (csíkozott, hullámvonalas) elemekkel konyhákat, kamrákat és helyenként gazdasági épületeket is de6 Romváry 2002. 52-53. 7 Az említett épület jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottságának székháza. 8 Joo K. - Rooser S. 1989. 71-72.
