Regenye Judit (szerk.): Karlovánszky Alán Veszprém megyei kutatásaiból (Veszprém, 2000)

KOPPÁNY TIBOR: Kralovánszky Alán taliándörögdi templomrom ásatása

háromkaréjos záródással. (1-3. kép) A fal belső oldalának sarkaiban egyszerű fejezetű oszlopok állnak, ezekről indult bordás keresztboltozata, amelynek lenyomata látszik a falon. A szentély három megmaradt falán összefüggéstelen kis foltokban színes falfestés nyomai voltak megfigyelhetők már az ásatás előtt is. A szentély keleti zárófalával azonos vonalban épült a sekrestye keleti fala is, amelyben szintén csúcsíves, de kisebb, a belső oldalon vízszintes áthidalású ablak van. A sekrestyébe ma az elpusztult ajtónyüás helyén levő falkitörésen keresztül lehet bejutni. Sarkaiban nem voltak oszlopok, az azt lefedő keresztboltozat bordái konzolosan indultak. A sekrestye déli és nyugati falának első része alacsonyabban maradt meg. A nyugati falban is volt egy nagyméretű és csúcsíves ablak, ennek csupán egyik fele látható. Az ablak alatt kőből faragott és letört kézmosó medence helye látszik, ennek kifolyója maradt meg. A sekrestye északnyugati belső sarkában néhány megmaradt fokkal csigalépcső indul, felső részének romos falaiban a letört fokok, illetve azok helye látszik. A lépcső a szentély bordás keresztboltozata feletti, dongaboltozattal fedett emeleti helyiségbe vezetett. Az utóbbit a magasan megmaradt keleti falba épített keskeny, téglány alakú és két oldalán ülőpados ablak világította meg. Ennek a helyiségnek ismeretlen a rendeltetése. A templom több részét vastag törmelékréteg és sűrű bozót fedte. Az ásatás indoka, célja és feladata 1975 és 1976 nyarán folytatott ásatást és tárta fel a romot Kralovánszky Alán, akkor a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság igazgatója. Munkatársa, ásatási naplójának szövege szerint, Éry Kinga antropológus és Andrzej Tomaszewski, a varsói műegyetem építészettörténet professzora volt. Az ásatásra az a közép-európai nemzetközi vita nyújtotta az alapot, amely a román kori templomok nyugati karzatai körül alakult ki. A témában elsőként Entz Géza 1959-ben adta közre „Nyugati karzatok román'kori építészetünkben" címmel annak összefoglalását, s abban a nyugat-európai előzményekből kiindulva azt az álláspontot képviselte, hogy az Árpád-kori Magyarország templomainak nyugati karzatai kegyúri karzatok voltak

2

. Véleményével szemben Andrzej Tomaszewski 1974-ben megjelent, Lengyel-, Csehés Magyarország román stílusú építészetét összefoglaló könyvében azt az álláspontot képviselte, hogy a kegyúr helye a főoltár előtt, a szentélyben volt

3

. Felfogását főként lengyel, cseh és kis részben magyarországi forrásokra támaszkodva alakította ki. Művének hatására Entz Géza újraértékelte korábbi kutatási eredményeit és 1980-ban megjelent „Még egyszer a nyugati karzatokról" című tanulmányában csatlakozott Tomaszewski véleményéhez, megállapítva, „hogy a kegyúr helyét saját templomában ne a nyugati karzaton, hanem az épület keleti felében a szentély, illetve a főoltár közelében keressük [„.] A »nyugati karzat* elnevezés egyelőre kielégítőbbnek látszik a ^kegyúri karzat* elnevezésnél"

4

. Tanulmányában leírt kutatási eredményeinek módosításában jelentős ösztönző volt, hogy „Kralovánszky Alán, a veszprémi múzeum igazgatója Tomaszewski együttműködésével 1975-1977 között a Taliándörögd mellett ma is meglevő rom területén feltárta az