V. Fodor Zsuzsa: „Isten áldja a tisztes ipart”- Iparosélet Veszprémben a két világháború között (Veszprémi Múzeumi Értesítő, Veszprém, 1989)

Az első világháború befejezését követően a már idős korban lévő mester a szakmabeliek számbeli gyarapodását észlelhette, amely jóllehet nem öltött kimagasló méreteket, az érdeklődés növekedését mégiscsak tükrözte. Az újabb vállalkozások már a város lélekszámának szerény mértékű, ám fokozatos emelkedésére, a munkaalkalmak kiszélesedésének és a szakmai érdekvédelem megvalósulásának reményére épülhettek (az 1922. évi ipartörvény a fényképész mesterséget végre a képesítéshez kötött iparok sorába iktatta). Az új iparosok tevékenységét a fényképkészítés egyéni, illetve közösségi oldalról erősített fontosság-tudata kiváltképp motiválta, mivel az élet nagy fordulóinak, a születéstől a halálig tartó számtalan eseményének megörökítése nem csak a város társadalmi rétegeinek, hanem a falu lakosságának is örökké viszszatérő igénye maradt.

1 Esküvői, gyermek, katona, családi, vagy egyéni képet csaknem mindenki készíttetett, de a közösségi Csoportkép a Somogyi testvérek műterméből