S. Lackovits Emőke - Egervári Márta (szerk.): Hímzések a Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményében (Veszprém, 2005)

IV. FEHÉRREL HÍMZETT KENDŐK A fehér lyukhímzéses textíliák döntő többsége a női viselet része volt és a legfiatalabb hímző stílushoz tartoznak. Háromféle nagyságban készítették őket és háromféleképpen viselték is. Legnagyobb méretűek a vállkendők, ezt követik a fejre való kendők, a legkisebbek pedig a kézbe való kendők, amelyek között jegykendőket is találunk. Fehérrel hímzett kendőket nemcsak a magyar lányok, asszonyok használtak ünnepi viseletük részeként, hanem a német közösségekben is kedveltek voltak mind az ünnepi, mind a félünnepi, a bálokban viselt öltözetekhez. Mind a 18. századi, mind a 19. századi végrendeletekben és hagyatéki leltárakban megtalálhatók a fehér gyolcs, fehér csipkés kendők, egyes esetekben kézbe való kendőként említve. Kétségtelen, hogy itt fehérrel hímzett kendőkről lehet szó, ugyanis az egyszerű vászon kendőket, továbbá a színes kendőket mindig külön is megnevezték. Tehát a fehérhímzéses kendőknek minden bizonnyal ezek a legkorábbi előfordulásai a Bakony és a Balaton-felvidék falvaiban.

69 A 19. század második feléből pedig tárgyi emlékanyag is megőrződött, amelynek segítségével már jól tanulmányozhatók ezek a kendők. A magyarok viseletében a vállkendők az ingvállas öltözet részei voltak, míg a fejkendők a tavaszi, nyári ünnepi ruhatárhoz tartoztak. A német közösségekben a vállkendőket ugyancsak az ingvállas viselethez kötötték fel, de a menyasszonyi öltözet fekete posztóból készült ujjasához is felvették úgy, hogy a kendő hímzett részei látszódjanak. Egyébként a fehérrel hímzett vállkendőt és a hozzá tartozó ingvállas öltözetet természetesen csak tavaszi, nyári nagy ünnepeken öltötték magukra, azonban felvették még farsang vasárnapján és a búcsúi bálba is, kivételt téve a kisebb ünnepek sorában e két nevezetes alkalommal. Lakodalomkor az esküvői ebéd alkalmával szintén ezt viselte a menyasszony.

70 A teljes tárgy együttesben a legnagyobb számban meglévő fejre való kendők döntő többsége magyar, míg a vállkendők java része német közösségekből származik. A kendők díszítménye rendkívül gazdag, gyakran alkalmazták rajtuk a lyukhímzést és a pókozást. Ezzel szemben a vállkendők ékítménye többnyire lapos hímzéssel készült és lényegesen szerényebb mintával az előzőeknél. A Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteménye fejre való kendőből 49 darabot őriz (SZF2; SZF8; SZF10;SZF14; SZF24; SZF29; SZF30; SZF35; SZF38; SZF52; SZF59; SZF64; SZF66; SZF72; SZF79; SZF92; SZF95; SZF97; SZF98; SZF103; SZF106; SZF107; SZF111; SZF115; SZF157; SZF183; SZF185; SZF186; SZF187 és 188; SZF190; SZF195; SZF196; SZF203; SZF210; SZF216; SZF2105; SZF217; SZF218; 68.1.58; 79.88.1; 79.91.5; 86.18.7; 89.5.1; 89.5.2; 89.5.3; 2000.10.2; 2005.24.1; +1), amelyeknek lelőhelyei: Bakonyszentkirály, Bakonyszombathely, Csatka, Dudar , Hanta, Magyarpolány, Réde, Városlőd, Veszprémfajsz, Veszprémvarsány. Néhány esetben a pontos lelőhelyet nem tudták megnevezni, ilyenkor csak Veszprém megye szerepel. A legtöbb kendő Dudarról Rédéről és Varsányból, továbbá Bakonyszombathelyről került be a gyűjteménybe. A megnevezett településeken vagy környékükön lennie kellett olyan specialistának, aki ezeket a kendőket elkészítette, mint ahogy dolgoztak hímző asszonyok Ajkarendeken és Városlődön is. A vállkendők 16 darabot számlálnak (SZF5; SZF 17; SZF37; SZF50; SZF105; SZF123; SZF144; SZF158; SZF189; SZF283; 63.10.1; 79.95.1; 79.97.1; 79.97.2; 96.20.1; 2001.48.1), lelőhelyük: Bakonytamási, Dudar, Nemesvámos, Réde, Pula, Városlőd, Veszprémvarsány. Legnagyobb létszámban Dudarról, majd Rédéről és Városlődről származnak. Kézbe való kendőkből mindössze 3 darab van (SZF74; SZF91; SZF116), amelyek Dudarról és Rédéről valók. A fehérrel hímzett textilek között találunk még 4 darab kötényt (SZF 12; SZF 124; SZF 134; 63.15.1), amelyek Dudarról és Varsányból kerültek be. Ugyanakkor előfordul e tárgy együttesben is a kendőből térítővé átalakított darab, amit keresztelő takarónak használtak Nemesvámoson (77.49.31). Amint már megemlítettük, a leggazdagabban díszített együttes a kendőké. A díszítmények a kendők sarkaiban kaptak helyet, mégpedig úgy szerkesztve, hogy az a kendősarok a legdíszesebb, amely a fej hátsó részén lelóg és látható. Az áll alatt megkötött kendőnek a két oldalra kinyúló sarkát ugyancsak díszítették, de ide szerény ékítmények kerültek. A kendők belső sarkára egyes esetekben alig varrtak mintát, máskor viszont kevéssel maradt csak el gazdagsága a fő minta együttestől. Utóbbi esetben mind a két ékített sarkával viselték a kendőt, alkalmanként egyikkel, majd a másikkal, ami így tulajdonosának két kendőt jelentett. A kendők széleit általában csipkével vették körbe, ami jobbára kézi horgolású, vagy csak egyszerű slingeléssel, esetleg lyukhímzéssel keretezték, de gyakran előfordult, hogy ezek elmaradtak. Viszont a gazdagon díszített kendők sarkait két oldalon hímzett keretbe foglalták, tehát a fő minta soha nem állt önmagában. A mintakincset megvizsgálva, a következők állapíthatók meg. A kompozíciókat virágtövek, virágbokrok, vagy csokrok alkotják, általában többféle, de előfordul, hogy csak egyféle virágból összeállítva, egy részükön szigorúan megszerkesztve, míg más esetekben egészen széteső formában varrva. Különösen finommá teszik ezeket a virágbokrokat, csokrokat a tűcsipkével készített virágfejek, amelyek ugyanakkor változatosságot is jelentenek. A kendők döntő többségénél a csokrokat vagy virágtöveket a középtengely mentén szimmetrikusan szerkesztették, rajtuk rozetták, csavart rózsa, napraforgók, margaréták, bimbók, csillagvirág, nefelejcs, tulipán, gyöngyvirág, gránátalma, szegfű, peónia, leveles ágak, virágokat hajtó indák vehetők számba, amelyek között a csigavonalba hajló inda is megtalálható, sokszor virágot termő csúccsal, levél és virágfüzérek, rozmaringág, búzakalász, kacsok, háromszög alakú fürtök, szívek, apró körök társaságában. Előfordul olyan mintaszerkesztés is, amikor a fő virágbokor oldalából ágaznak ki apróbb virágcsokrok, vagy ezek csak körbe veszik a fő mintát, de lebegnek, ami a szerkesztésmódot szétesővé teszi. A másik jellegzetesség, hogy a középpontban lévő virágtövet félkörívben egy-három sorban áttört közepű virágfejekkel veszik körül, amelyek keretbe foglalják a központi kompozíciót. Ugyanakkor egyes kendőkön megjelennek a madarak is, páros galamb, ami a gyakoribb, valamint a páva pár. Ezek a virágtő két oldalán állnak, vagy fölötte lebegnek kiterjesztett szárnyakkal, esetleg álló formában lent is, fent is elhelyezték őket. A virágbokor leveles ágból vagy virágfejből emelkedik ki, a csokor pedig olaszkorsóból, szívből, cserépből. Előfordul, hogy