Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

Bukovszky László: A mátyusföldi magyarok áttelepítése Magyarországra

kultúra szempontjából pedig alacsonyabb színvonalúak voltak, mint amiket a mátyusföldi magyarok hátrahagytak. Nagyobb gazdálkodásra alkalmasnak vélt visszahagyott házingatlanokhoz többé-kevésbé megfelelő gazdasági épületek és négy-hat darab állat tartására alkalmas istállók tartoztak. Ezek az ingatlanok többnyire kétszobás lakások voltak. A kisebb gazdálkodásra alkalmasnak elbírált házak többnyire szoba-konyhás ingatlanok voltak, kicsi belsőséggel, két-három darab állat tartására alkalmas istállóval. A munkás és zsellérlakások rossz állapotuk miatt teljesen alkalmatlanok voltak a betelepítésre. Mivel a szabolcsi megyeszékhelyre a mátyusföldi magyarok általában 2-3 szoba bútorral és 4-9 darab állattal érkeztek, a tirpákok által visszahagyott legjobb és legalkalmasabb vélt lakásokat sem találták megfelelőnek. Éppen ezért többen vonakodtak elfogadni a kiutalt telephelyeket a tanyabokrokban. Ebből a szempontból az áttelepített magyarok 10%-a sem érezte magát kárpótolva a visszahagyott házingatlanokért. A panasztevők azt kifogásolták, hogy az otthoni téglából épült házak helyett döngölt falú, padlótlan lakóhelyeket kaptak. Sőt, egyesek azt sérelmezték, hogy a kiutalt lakásokba nem tudnak beköltözni, mert egyfelől nem fért el a bútor, azonban ha el is fért volna, a pici ajtókon keresztül nem tudták azokat a házban elhelyezni.

27 Ezt a súlyos helyzetet igazolja a Megyei Földhivatal kimutatása is 1948 tavaszán, mely alapján a tirpákok által visszahagyott házak 50,5% volt alkalmatlan a betelepítésre. A visszahagyott házak 18%-a a megyeszékhelyen, 70%-a a hozzá tartozó tanyabokroban, míg a maradék 12% további 10 településen volt. Az áttelepített magyarok gazdasági helyzetét és viselkedését a Sloboda c. lap picit túlozva, de azért reálisan 1947. áprilisának végén így írja le: „Tegnap érkezett meg az első magyarokat szállító vonat. Diószegről érkeztek. Még a vonatról sem akartak leszállni, mondván, hogy ők nem mennek a mi viskóinkba. Diószegen szebb házakat hagytak maguk után. Csak néhányan lettek letelepítve, de ők sem pakolnak ki, mondván jövőre úgyis visszatérnek Szlovákiába akkor majd minket darabokra szaggatnak. Az egyik a villanyvezetéket kereste és csak úgy káromkodott, mikor nem találta azt. Állandóan azt kérdezik, van-e itt színház és mozi... Bútoraik be sem férnek a szobába, hiszen otthon három szobájuk volt. És még milyen gépeik vannak? Hol vagyunk mi tőlük! ... Ezek velünk szemben grófok." Majd tovább folytatja: „Saját szemeinkkel látjuk, hogy a magyarok sosem mondanak nekünk igazat. A magyar földműves jóval magasabb műveltségi és gazdasági szinten él, mint mi." A szlovákiai magyarok kitelepítésével egyidőben megindult a magyarországi szlovákok önkéntes áttelepülése. Miután a paritáson alapult a lakosságcsere, így logikus, hogy ha az első szerelvény a Galántai körzetből indult, akkor az első szlovákokat szállító magyarországi szerelvény is ide érkezett meg. Nagy ünnepélyesség keretén belül 1947. április 13-án, Galántát érintve 14.35-kor futott be az első pitvarosiakat szállító transzport a szeredi 27. SZSZBMÖL. MÁK-Ny. i.sz. 290/II-K/1947. 34. doboz.