Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

Fatuska János: Örökösödési rend és telekelrendezés a Közép-dunántúli németségnél

arra, hogy számukra földet vásároljanak a környező községek határában. Ez azt eredményezte, hogy a XX. század negyvenes éveire a sváb parasztok gyakran jelentős földbirtokkal rendelkeztek a szomszédos magyar vagy szlovák helységek határában, s többször előfordult, hogy távolabbi vidéken egy-egy jelentősebb gazdaságot vettek meg másod- vagy harmadszülött fiaiknak. 1936-ban például a magyar Dad határában 103 kecskédi gazda kezén 140 hold, 42 környei gazda birtokában 100 hold volt, ezt többszörösen felülmúlta a bérletben vagy részesként művelt terület. A 864 lakosú Kömlődön a földadót fizető küladózók közül 47 környei és 85 kecskédi lakos volt.

5 Jellemző példaként hozható fel egy dunaszentmiklósi család is. A családfő a faluban csak egy 400 n-öles telket kapott házhelynek és kertnek, amit azonban kiegészítettek a szomódi határban fekvő 500 n-öl szántóval és 700 n-öl réttel, valamint 900 n-öl szőlővel a neszmélyi határban. Szorgalmazták továbbá, hogy a fiúgyermekek tanuljanak ki valamely mesterséget. Ezzel magyarázható, hogy a német falvakban az iparosok aránya a magyar falvakénál (6 %) jóval magasabb (11 %) volt a lakosságon belül (ezek jó része, elsősorban az ácsok és a kőművesek, vándoriparosként dolgozott), valamint a magyar vagy szlovák falvakban működő iparosok jó része is német származású volt. Találhatunk néhány kirívó példát is. A sváb Agostyánt német falvak, illetve az Esterházy-hitbizomány földjei vették körül, így szomszédos földek megvásárlására lehetőség nem volt. Ennek következtében már 1900-ban is a keresők 32 %-a dolgozott az iparban. A birtokstruktúrát tekintve is jelentős különbségeket tapasztalhatunk a német és más (magyar, szlovák) falvak között. Ez utóbbiakban a birtokosok száma és földbirtokuk nagysága igen nagy szórást mutatott. 1846-ban a szlovák Bánhidán 46 házas és 38 hazátlan zsellért írtak össze és 87 telkes jobbágyot különböző (8-tól 28 holdig terjedő) birtokkal. Ugyanebben az évben a magyar Kocson 119 házas, 34 félházas és 108 hazátlan zsellér élt, a 221 telkes gazda 9-102 holddal rendelkezett. A sváb falvakban ezzel szemben a feudális viszonyok között, majd ezt követően is másfél évszázadon át három jól elkülöníthető réteg alakult ki és maradt fenn. (Gazdaságukat a XIX. század végéről a XX. század közepéig terjedő időszakból származó, gyűjtött adatokkal jellemzem.) Az első réteghez a telkes gazdák (Bauern), illetve elsőszülött utódaik tartoztak. Mint láttuk ezek mindegyikének 24-25 holdas (azokban a falvakban, ahol már a betelepüléskor is Ys telket osztottak, 12-13 holdas) birtoka volt, mely birtoknagyság lehetővé tette nem csupán a család létfenntartását, hanem azt is, hogy gazdaságukat racionálisan szervezhessék meg, piacorientálttá tegyék, s az eredményként felhalmozott pénzeszközöket a nem „törzsörökös" gyermekek számára tett földvásárlásra fordíthassák. A gazdacsalád tagjai csak saját birtokukon dolgoztak, de ennek művelésére a család létszáma általában elegendő is 5 Magyary-Kiss: 76.