Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

Molnár László: Pirgerek, purgerek a Vázsonyi-medencében

a német kapitány azt kiáltotta, hogy „fajer", a magyar kapitány: „Tűz!". De mind a ketten németül lüttek. Űrnapján a magyar pirgerek a nagymise előtt a pirgerkapitánynál gyülekeztek. Magukhoz vették a felszerelést és katonás oszlopba álltak. A tótvázsonyi fúvós-/„trottyos" zenekar zenés kíséretével lépést tartva a pap lakásához mentek. A plébánost ünnepélyes menettel elkísérték a templomba. A mise alatt a templom előtt pirgeralakzatban várakoztak. A mise végén - ahogy az úrnapi körmenet kiért a templomból - a pirgerszakasz csatlakozott a hívekhez, és a zenekar induló ritmusára meneteltek a négy sátorhoz. Minden sátornál „vót tiszteletadás". Ez abból állt, hogy a zászlóvivő a céhzászlót meghajtotta, majd a pirgerek sortüzet „lüttek". Mise után a plébánost a szakasz hazakísérte, a lakása előtt díszlövést adtak. A falu bírája, a jegyző, az orvos, a patikus és pirgertársaik háza előtt és azon családok háza előtt, akik behívták a pirgereket. Több háznál megvendégelték őket, és pénzt is adtak a szakasznak kiadásaik fedezésére, amiből „állták" a zenekar díját, a lőszerköltségeket. A napnak bállal lett vége. A bálban ugyanaz a fúvószenekar szolgáltatta a talpalávalót, amelyik napközben az indulókat játszotta. A német, illetve magyar pirger megkülönböztetés egy régebbi állapotot jelöl, amikor tagjai származása szerint különült el a két szakasz. Ez az elkülönülés a 20. században már a foglalkozás, a szakmák szerint történt. Mindkét úrnapi körmenet az egész falu lakosságának nagy eseményt jelentett. Mint ahogy az egyik öreg néni megfogalmazta: „Sánta, béna mindenki az uccán vót." Németh Gábor nagyvázsonyi plébános, a falu első történetírója feljegyezte (1901): „Felekezeti vagy nemzetiségi ellentéteknek nyoma sincs." A nagyvázsonyihoz hasonlóan Pápán is két purgerszakasz volt. Mindkét településnek mezőváros rangja, szerepe volt. Az egyik volt a magyar, a másik a német purgerszakasz. Mindegyiknek más egyenruhája volt. Mindkét szakasznak külön parancsnoka (kapitánya) és külön pénztárosa volt. Pápán csak az kaphatott letelepedési és iparűzési engedélyt, aki a városi polgárőrségbe belépett, és szolgálatot teljesített. Annak, aki testi fogyatékosság miatt fegyveres szolgálatra alkalmatlan volt, pénzfizetéssel kellett megváltania a szolgálatot. A pápai purgerségeknek a huszadik század előtt rendfenntartó feladata is volt. A pápai fegyveres polgárság történetét dr. Mithay Sándor múzeumigazgató írta le.

10 A 9- kép 1999. március 22-én a Pápai Német Kisebbségi Önkormányzat kisebbségiklubavatóján készült, ahol pápai fiatalok az 1848-as pürgerek (polgárőrök) egyenruhájába öltöztek. 10. Mithay 1986: 43-53-