Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)
Balassa M. Iván: Utca, telek, ház. A dunántúli németség településképeinek sajátosságai és történeti, levéltári, néprajzi kutatásainak lehetőségei
a jövevények árutermelő, racionális gazdálkodása 26 . Ez a „magatartás", „mentalitás" a betelepülő németeknek viszonylag gyors konszolidálódást hozott, következményeként gyors gazdasági felfutást, nyomában anyagi gyarapodást. Amihez hozzájárultak természetesen a telepeseknek nyújtott kedvezmények, de ezt élvezték a lakatlan vidékeket benépesítő magyarok, szlovákok stb. is. Az ok tehát nem az utóbbi, hanem az előbbiek. A németségnek tulajdonított, az átlagostól - látszólag - eltérő építészeti jegyek mindegyike megtalálható, amit a korábbi kutatók nem vettek figyelembe, a 18. századi városi-, mezővárosi és részben kuriális építészetben, melynek gyökerei a középkorba nyúlnak viszsza. Az történt, hogy a magyarországi német telepesek anyagi konszolidálódásuk után, mely - köszönhetően a gazdasági „stratégiájuk"-nak - viszonylag gyorsan és eredményesen zajlott le, nem közvetlen környezetük magyar paraszti mintáit követték építkezésükben, hanem a fejlettebb városi-, mezővárosi építészet felé fordultak. A tagadhatatlan különbözőség tehát ezzel magyarázható és nem az egyébként is nehezen elképzelhető „hozott" építőkultúrával. IRODALOM ANDRÁSFALVY Bertalan 1978 Nyugat-baranyai német telepesek történeti-néprajzi kérdései a levéltári források tükrében. In: Baranyai Helytörténetírás. 335-346. BALASSA M. Iván 1989 A magyarországi németek népi építkezéséről. In: Ház és Ember 5. 31-49BARABÁS Jenő - GILYÉN Nándor 1987 Magyar népi építészet. Budapest BÉL Mátyás 1979 Notitia Hungáriáé novae historico geographica c. művéből Tolna vármegye leírása. Latinból fordította dr. KUN Lajos. In: Tanulmányok Tolna megye történetéből IX. 329-364. 1984 Magyarország népének élete 1730 táján. Vál., sajtó alá rend., bev. Wellmann Imre. Budapest. CSUKÁS Györgyi, H. 1987 Pula, Márkó és Vöröstó német falvak építkezése. In: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. 647-657. 26. Andrásfalvy 1978: 343-344.