Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)
Csóti Csaba: A kercseligeti németek lakáskultúrája a 20. század közepén egy Somogy megyei levéltári forrás alapján
Megközelítés: a lakótér A mellékelt adatbázis 3-4. oszlopaiban a házak építőanyagait vettem számba. Viszonyítási pontul érdemes megemlíteni, hogy közel 40 évvel korábban, 1910-ben az összes kercseligeti lakóingatlan kevesebb, mint 10%-a készült kőből és téglából, a vályog vagy sár lakóépületek aránya pedig több mint 73%-os volt! 6 A cseréptetető kontra hagyományos tetőfedőanyagok tekintetében a falu 1910-ben aránylag „modernnek" számított, hiszen cseréptetővel rendelkezett az összes lakóházak 38,59%-a. Az 1946-1947-ben felvett vagyonleltárak alapján jól látható, hogy a lakóházak többsége továbbra is tömés ház volt. A vizsgált 32 lakásingatlan közül csupán 3 készült téglából. Ezzel szemben a cseréptető általánosnak tekinthető. Fontos azonban kiemelni, hogy a gazdasági épületek esetében 7 alkalommal tégla épületekre bukkanhatunk, miközben a lakóépületek ezekben az esetekben is vert falúak vagy vályogból készültek. Természetesen ennek magyarázatát részben a lakóépületek életkorában kereshetjük, erre utal az épületek cseréptetővel való ellátottságának általánosnak tűnő szokása mellett a hagyományos falazat továbbélésének párhuzamossága. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a gazdasági épületek téglából történő építése mögött nem húzódott-e meg a megélhetési forrás fokozottabb védelme iránti elkötelezettség? Az erre vonatkozó információkat csak az egykori családok leszármazottaival készítendő interjúk alapján lehet - esetleg - megszerezni. A táblázat 5-6. oszlopaiban a helységek számát és fajtáit vehetjük szemügyre. Az általánosnak a szoba-konyha-egyéb helység szerkezet tekinthető. Ugyanakkor azonban nagy a szóródás a szobák és konyhák számát, illetve a mellékes helységek fajtáját tekintve. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a leltárok feldolgozásakor a pince esetében mérlegelést igényel, hogy azt gazdasági épületként vagy a lakóház tartozékaként kívánatos-e kezelni. Magam azt a megoldást választottam, hogy a pincét csak abban az esetben vettem számba, amikor a leltárból úgy tűnt, hogy az a lakóház részét képez (het) te. A szobák és konyhák számát tekintve jól látható, hogy a felvett adatok alapján talán a 2 szoba és 1 vagy 2 konyha lakásbeosztás tekinthető általánosnak, bár a közel 300 darabos forráscsoport teljes feldolgozása után lenne csak egyértelműen kijelenthető. Neicser már hivatkozott kéziratában a 19. században kialakult „kercseligati sváb" házat két szobásnak és két konyhásnak írta le, így valószínű, hogy ez a szerkezet őrződött meg a 20. század közepére is. A leltárak egy részében szobánként külön, másik részében megkülönböztetés nélkül vették számba a táblázat 7. oszlopába felsorolt ingóságokat. Azokban az esetekben, ahol megkülönböztették az egyes helységekben fellelhető tárgyakat, a táblázatban ezt szaggatott 6. Népszámlálás 1912
