Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)
S. Lackovits Emőke: Köznapok és ünnepek a házban. A dunántúli németek lakáskultúrája, életmódja, szokásai - különös tekintettel a Bakony, Balaton-felvidék német közösségeire
tott a fonó, ahol süteménnyel és cukros vízbe állított fenyőággal várták a legényeket. Vöröstón is bérelt fonója volt a lányoknak, amit advent kezdetétől farsang végéig tartottak fenn. Naponta este 6 órától 9 óráig gyűltek itt össze, ahova a legények is ellátogattak, kártyáztak, beszélgettek. A fonó a lányok által szervezett bállal zárult. Ilyenkor tartották a disznóöléseket, amikor a munkát záró esti disznótorban megjelentek a maszkos alakoskodók, a tamák. Arra törekedtek, hogy felismerhetetlenek legyenek. Tréfálkozásaik jó mulatságot jelentettek a háziaknak, amiért ételadományokat kaptak, amit közösen fogyasztottak el. A karácsony vigiliáját megelőző kilenc napban a Rózsafüzér Társulat tagjai a Szent Család megszentelt képével naponta más-más házat kerestek fel, szállást kérve számukra. A szokás Szent Család-járás vagy szálláskeresésés, Herbergsuchen néven ismert és az egyik legfiatalabb szokás, feltehetőleg lelkipásztori kezdeményezésre terjedt el, amit a 19. század végének ponyvanyomtatványai is segítettek. A szálláskeresők fogadására mindig készültek. Egy kis asztalon házi oltárt rendeztek be, ahova a Szent Család képét helyezték el egy napra, amíg a következő házhoz vitték. A bándi németek karácsony vigiliáján rozmaringággal díszítették fel a Szent Család képét, amelyet karácsonykor így helyeztek az egyik mellékoltárra. Az egybegyűltek imádkoztak, énekeltek, litániát mondtak, majd a háziak megvendégelték a szálláskereső csoportot. A szokás alapja egy legendaelemekkel bővült középkori francia betlehemes játék, amelynek egyházi kezdeményezésre osztrák változata honosodott meg a Dunántúlon. Terjesztésében a búcsúvezetők és a zarándoklatok is nagy szerepet játszottak. A szokás összeolvadt a 17. századtól elterjedt népi imádságos összejövetelekkel, a kilencedekkel, amely, mint a litániák, valamely litániából, a Rózsafüzérből és alkalmi, befejező énekből áll. Magyarpolányban a szálláskeresés csak a karácsonyi ünnepkör végeztével, Gyertyaszentelő napján ért véget, ekkor tartották az utolsó összejövetelt a lakószoba kultikus terében. A német közösségek többségében a karácsony szent ünnepére készülődve megszentelték a házat, ami azt jelentette, hogy a szentképek mellé zöld ágakat tűztek, lapátra parazsat, tömjént és szentelt vizet tettek és a ház összes helyiségét, még a kamrát, majd az istállót is körül járták, megfüstölték, megszentelték. A cselekményt a templomi füstölés mintájára végezték, mindig a férfiak, ami a gonosz elűzését szolgálta, az ünnep megrontását akadályozta meg. Móron a gazda vagy a felesége a szentestei vacsora után egy fazékba parazsat, tömjént, szentelt vizet tett, melléjük helyezte még a virágvasárnapi barkát és az úrnapi virágot, majd az egész házat végig járta. A kabátjára akasztott szenteltvíz tartóból meghintette a falakat. Ugyanígy gyakorolták ezt Pusztavámon, Vértesbogláron is, sőt, még az istállót is megszentelték, távol tartandó az állatoktól minden vészt. 33 Magyarpolányban este hat órakor a legények egy puskával a levegőbe lőttek vagy egy disznóhólyagot eldur33. Gelencsér-Lukács 1991: 108.
