Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

S. Lackovits Emőke: Köznapok és ünnepek a házban. A dunántúli németek lakáskultúrája, életmódja, szokásai - különös tekintettel a Bakony, Balaton-felvidék német közösségeire

színes, az ünnepit, a különböző, jeles alkalmakra valót fehér anyagból készítve. Utóbbit gyakran hímzéssel és monogrammal is ellátták. A sarokpad, az asztal, a sublót, a székek kivétel nélkül keményfából, cseresznyéből, tölgyből, kőrisből, bükkből, körtéből, almából készült asztalos termékek voltak. A sarokpad, az asztal többnyire intarziás volt, ékítménye a páros madár, a koronás magyar címer, a tulipán vagy az egyszerű szellőrózsa. A székek háttámláját pedig díszesen kifaragták, vagy berakással ékítették, tulipánnal, rózsával, kései barokk, rokokó vagy klasszicizáló mintákkal. Előfordult, hogy a bútorokat festették, lakkozták, inkább azonban átfényezték, hogy az alaprajzolat jól látható legyen. A fényezéshez sárgás, barnás és meggypiros színeket alkalmaztak.

9 A sarkosan elrendezett szobákban a szoba közepe minden esetben üres maradt. Az első vagy tiszta szobákat csupán különleges alkalmakkor használták: különösen megbecsült vendéget szállásoltak ide el és itt ravatalozták fel az elhunyt családtagokat. A 20. század első évtizedeiben, döntően az I. világháborút követően kezdték kicserélni az első szobák berendezését. Először új bútordarabokat tettek be, így üveges szekrényt, díványt, majd a régit teljesen újjal és új berendezési móddal váltották fel. Ezeket a bútorokat már általában készen vették, sok volt közöttük a gyárilag készített darab. Az asztalok könynyebbek, sokszor nagyobbak lettek, a székek között pedig az egyszerű lécvázas, barnára festett székeken kívül Thonett-székeket és nádfonatúakat is megtalálunk. A sublót sok helyen még sokáig megmaradt, amit végérvényesen a páros szekrény szorított ki. Erre a hálógarnitúrák megjelenésének idején került sor, többnyire az 1940-es, illetve az 1950-es években, de szegényebb, elzártabb helyeken csak az 1960-as évek elején. A tároló bútorok közül a szekrényekben és a sublótokban a család tagjainak ruháit, valamint az asztalneműt és a díszes, hímzett ágyneműt tartották. A női ruhák a szekrénybe, a férfi ruhák a sublótba kerültek. A kászlikba a féltettebb edényféléket, az üveg és porcelán készleteket tették. Ritkábban használatos edényeknek, terménytartóknak, nem mindennapos házbeli munkaeszközöknek a tárolására a kamrát használták. Házilag készült polcokra kerültek a kisebb edények, eszközök, míg a nagyok a földre. Itt tartották gerendáról lelógó kenyértartó rácson a kenyereket, azt pedig amelyet éppen fogyasztottak, az asztal nagy fiókjában. Itt álltak a zsírral teli zománcozott bödönök, a lakodalmas edények és bizonyos tartós élelmiszerek. A mezőgazdasági eszközök, a termeléssel kapcsolatos munkaeszközök helye a hátsó kamra vagy a pajta volt. Tárolásra használták még a padlást, elkülönített részét termények, tartós élelmiszerek számára, más részében pedig nem használatos eszközöket, bútor darabokat tartottak. A pincében különféle termeivények (krumpli, káposzta) kaptak helyet, az istállóban pedig az állatok tartásával, gondozásával kapcsolatos eszközök. Tehát a ház tárolási lehetőségeivel szintén a benne lakók életét, tevékenységét szolgálta. 9. v.o. Hidegkuti-Hudi 1987: 140-142.