S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Grynaeus Tamás: A népi orvoslás Vajkai Aurél munkásságában

ez volt Vajkai Aurél „intellektuális bölcsője". Ebben a szellemi-ihlető környezetben tűnt föl első munkáival. Elfogultság, súlyos hiba lenne azonban, ha nem utalnék etnográfusok (Gönczi Ferenc, Györffy István, Szendrey Zsigmond, Szűcs Sándor, Lükő Gábor, majd Gunda Béla, Diószegi Vilmos, Hoppal Mihály és Törő László szerzőpáros, Ferenczi Imre, Kallós Zoltán, Vasas Samu, Pócs Éva, Tánczos és Keszeg Vilmos munkáira), nyelvészek (elég ha itt csak az öt „nagy öreg": Pais Dezső, Beke Ödön, Németh Gyula, Ligeti Lajos és Csefkó Gyula ilyen témájú munkáit említem), de szólhatnék a közelmúltban fiatalon elhunyt Torma József és Mándoky Kongur István idevágó baskír ill. kun tanulmányairól is. Említhetnők még gyógyszerész-szerzők ilyen témájú írásait is Kóczián Gézáig és Lóránd Nándorig bezárólag. Mindegyik szakágra, mindegyik megközelítési ill. szemléletmódra szükségünk van a maga helyén, egyik a másikát kiegészíti, segíti a remélt - de soha el-nem-ért - teljes kép megismerésében, megrajzolásában. Vaj kai Aurél ethnomedicinai munkássága tudomásom szerint az 1935-ben megjelent Veszettség és ijedezés gyógyítása az Alföldön c. munkájával kezdődött s rákövetkező évben (1936) az Eleven csomó-val, a Rándulás és mérés, valamint egy újabb veszettség témájú, kiegészítő tanulmánnyal folytatódott. 1937- ben a falusi foghúzók-ról írt. 1938- ban jelent meg talán legtöbbet idézett és emlegetett, még az ú.n. budapesti, népi egyéniségeket kutató iskola „vezérhajóját", a Fedics-kötetet (1940) megelőző személyiségrajza az Ősi-i javasról, Meggyesi Józsefről. Személyesen nem ismerte — ismerhette, környezetének, betegeinek még eleven emlékeiből rekonstruálta -sikerrel- alakját. (Előtte csak Gönyei Sándor Zselici öntőasszonyait említhetjük, utána viszont a népi gyógyító egyéniségek színes és változatos sorozatáról számolhatunk be: Diószegi V. novaji asszonya, Farkas József mátészalkai parasztorvosa, Oláh Andor „pitvarosi csodadoktora" és orosházi kenőasszonya, Dömötör Tekla Dráva menti varázslói, Lengyel Ágnes és Limbacher Gábor nógrádi gyógyítói). Ehhez hasonlóan, szintén jóval halála után, az élőszavas hagyományból kellett megrajzolnom a Szeged-alsótanyai gyógyító, Engi Tüdő Vince alakját is. Ezt követte 1940-ben a Csatkai búcsú és az evvel rokon témájú Népi orvoslás a dunántúli búcsújáró helyeken (1942). Már az első háborús évben, 1941-ben adta közre -nyilván sok évi munkája eredményeként - a Gyűjtögető gazdálkodás Cserszegtomaj on c. tanulmányát. Nézzék el szubjektív értékelésemet: én ezt tartom legjobb munkájának. Úgy érzem, ebbe szívét-lelkét, apait-anyait beleadott, s további kisebb cserszegtomaji írásai mutatják, hogy a szíve mindig visszahúzta oda, ahová — kívánsága szerint — eltemették. 1942-ben nevezték ki az Erdélyi Tudományos Intézetbe, amelynek kiadásában jelent meg 1943-ban a Népi orvoslás a Borsavölgyében c. kötete. Az 1945-ös