S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)
Cseri Miklós: Vajkai Aurél és a tájházak
E folyamat hatására - melyben néprajzosok, építészek, önkéntesek, tanárok és diákok, honismerők vettek részt - körvonalazódott az a népi építészeti bázis több ezres tételről van itt szó -, amelyből kirajzolódtak a típusok, a mikro- és makrorégiók, s amelyből ki lehetett választani a legmegfelelőbb épületeket, hogy a skanzenekbe kerüljenek, vagy pedig helyben megőrződjenek, s sok egyéb funkció mellett tájházakká váljanak. Mind az előttem szóló előadás, mind pedig a veszprémi múzeumi gyűjteményi leírások eklatánsán példázzák, hogy ebben a munkában Vajkai Aurél oroszlánrészt vállalt itt Veszprém megyében. b) A mi sajátos stúdiumunkban, az ún. skanzenológiában, vagy a szabadtéri néprajzi muzeológiában axióma szerű tény, hogy a hazai skanzenek létrejöttének másik, szakmai előfeltételét az 1948-54 között megjelentetett összefoglalások jelentették. Vajkai Aurél, Gunda Béla, Tálasi István és Vargha László gyakorlatilag elvégezte az addig eltelt időszak népi építészeti kutatásainak kritikáját, értékelését, sőt ezen továbbmenve, lerakták azokat a mérföldköveket, melyeken a hazai ház és lakáskultúra kutatás tovább haladhatott. Vajkai Aurél és tudóstársai tehát megteremtették azt a tudományos alapot, amire támaszkodva Barabás Jenő, Szolnoky Lajos, Hoffmann Tamás, Bárdosi János, Szentmihályi Imre, Juhász Antal, Erdész Sándor és a többiek elkezdhették a skanzeneket felépíteni. Itt kell megjegyeznem, hogy Vajkai Aurélt egy jelentős európai irányzatnak, a funkcionalista építészetkutatásnak a követőjeként tartja számon tudományunk. Tehát nemcsak az épület és a technikai leírás a célja, hanem a házban folyó élet, a berendezés, a gazdálkodás egysége képezi nála az építkezéskutató kutatási irányultságát. S ez a szemlélet talán egyik alapja lehetett annak, hogy skanzenjeink, tájházaink - szemben oly sok európai hasonló kiállítóhellyel - nem csupán megőrzött architekturális objektumok, építészettörténeti reliktumok, hanem sokkal inkább az életmód színterét és folyamatát bemutató kiállítások lettek. S manapság ez az igazán korszerű szemlélet a hazai és európai skanzenek körében! 3. Mit értünk skanzen alatt? Ha felfigyeltek rá, Vajkai legkorábbi ilyen irányultságú írásaitól kezdve következetesen Skanzen szóval illeti nemcsak a regionális szabadtéri gyűjteményeket, de a helyben megőrzött tájházakat is. Ez a szemléletmód megegyezik a miénkkel, de ez nem volt mindig így. A kezdetekben a skanzen szó alatt azokat a néprajzi gyűjteményeket értették, melyek egy bizonyos helyen, speciális áttelepítési-újraépítési módszerek alkalmazásával jöttek létre, s melyek egy-egy ország/országrész/régió/tájegység népi építészetének és lakáskultúrájának, életmódjának a bemutatását célozták. Eleinte maga a műemlékvédelem segítette ezen objektumok levédését, a bontáson, sőt utána az újraépítésen is munkálkodtak. A műemlékes szakma az 1970-es évek közepére/végére megtagadta a