S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)
S. Lackovits Emőke: Vajkai Aurél a néprajztudós-múzeológus
pásztorművészeti emlékek. Feldolgozásai közül pedig rendkívül jelentős a somhegyi üveghuta működésének és termékeinek bemutatása, valamint ezen keresztül, ehhez kötődve a megrendelők, a felhasználók ízlésvilágának, tárgyi kultúrájának, s nem utolsó sorban, társadalmának elemzése. 21 Muzeológusként nagyszámú kiállítást megtervezett, megrendezett. Az 1960as években a Bakonyi Múzeumban megnyílt állandó kiállítás gazdag anyagával, újszerűségével ugyancsak az ő érdeme volt. Ez a kiállítás több mint 20 esztendeig vonzotta a múzeumba látogatók sokaságát, és lebontása után is még egy ideig keresték ezt a tárlatot. Rendkívül jelentős volt muzeológusi munkájában a szemléltetés. Ennek köszönhetően készíttette el a kiállítási maketteket, így malom, olajütő, deszkametsző kicsinyített mását, amelyeknek segítségével ezen objektumoknak nemcsak külső megjelenése, hanem a működése is szemléletesebben, érthetőbben volt bemutatható. Vajkai Aurél munkásságának nagyértékű részét képezi a néprajzi ismeretterjesztés területén kifejtett tevékenysége. A 75. születésnapján őt köszöntő Petánovics Katalin néprajzkutatót idézem ezzel kapcsolatban, aki legjobban summázta ezt a tevékenységét: "A tudományos művek mellett állandóan és szinte kiapadhatatlan bőséggel és leleményességgel valósággal elárasztja a napi sajtót a legkülönfélébb néprajzi vonatkozású cikkekkel. Ezzel állandóan ébren tartja az olvasóközönség érdeklődését... Ugyanakkor nem feledkezik meg arról, hogy néprajzra "hangolt" olvasói figyelmébe ajánlja a falusi műemlékek, építészeti ritkaságok megőrzésének fontosságát, a kihaló mesterségek eszközkészletének megóvását..." (1979) Aligha képzelhető el korszerűbben, jobban és hatékonyabban napjaink tudományos ismeretterjesztése. Mindezek mellett állandó előadója volt az 1960-as évek Honismereti Tanfolyamainak, amelyeket évente, nyári időszakban, döntő többségben pedagógusoknak szerveztek. Ezek a közös beszélgetések, előadások nagy segítséget jelentettek a honismereti munkában, ösztönzést adtak az önkéntes néprajzi gyűjtőmozgalomnak és komoly eredmények születtek nyomukban. Egy vérbeli kutató nyugalomba igazán nem vonulhat. Jól példázza ezt Vajkai Aurél élete is. Nyugdíjba vonulását követően ő sem hagyta idejét kihasználatlanul, ahogyan Petánovics Katalin megfogalmazta. A vele elbeszélgető fiatal pályatársnak akkor mintegy összegezve kutatói ars poétikáját, többek között a következőket mondotta: "...az élet sokoldalú, semmit sem lehet önmagában figyelni, legfőképpen nem az embert. A szűkebb-tágabb földrajzi és emberi környezet, a társadalmi helyzet alakító erejéről sohasem szabad megfeledkeznünk. S hogy jól ítélhessük meg, nagyon sokat kell gyűjtenünk, mert a megfigyelés és az adatközlés adják a kutatások alapját, és erre az alapra kell felépítenünk a szintéziseket." Mintha a tizenhat esztendővel korábban megfogalmazott gondolatokat folytatta volna 1986-ban, akkor pedig velem beszélgetve. Ez alkalommal azután búcsúzáskor szinte útmutatásként, ugyanakkor egyszerre figyelmeztetésként is az egymást követő néprajzos nemzedékek