S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Kriza Ildikó: Szentgál folklórjáról 60 év után

tó és a fazekas egymás mellett siettek tüzet oltani, az utóbbi mestertársnak szó­lította a tanítót, hiszen ő is mester, a bögre készítés mestere. A mester és mester közti különbséget minden oktatási trükknél jobban éreztette a hajdani anekdota. A valós tényként előadott szövegek a közösség lelkületét képviselik, az egymás­hoz való viszonyt, a félreérthetőségből adódó humort. A közös munkákon, utazások vagy mulatságok alkalmával az együttlétet az anekdotázás tette színessé. Szentgálon kevésbé fontos a mesélés az anekdotázás­hoz képest. Mondták is Vajkainak, hogy tessék átmenni Gannába a németekhez, ott hallhat elég mesét. Ennek ellenére sok száz narratívum mindennél jobban bi­zonyítja az élő szájhagyomány különlegességét, az elbeszélés mindennapi gya­korlatát, a változatos, színes előadásmódot. A lejegyzéseket ma is élőnek, hangu­latosnak érezzük, és a közlés az élő hangulatot varázsolja elénk az egymásba kapcsolódó anekdoták sokasága révén. Olyan ez, mintha egyik szószóló a másik­tól venné át a beszédfonalat egyetlen közös találkozáson. Ehhez az elbeszélőkultúrához tartozik a betyárokról, híres emberekről szóló történetek előadása. A nagyerejű Fülöpről, a katonaság elől menekülő Oroszlán Pálról a 4000 lakosú Szentgálon mindenki hallott, még ha nem is volt képes a történetet kerek formában elmondani. A nemzetes urak másként vallottak a hiedelemtörténetekről, vagy a fennálló rendszerrel szembe került betyárokról, mégis a történetek a közösség erkölcsi rendjét fejezik ki. Büszkék voltak arra, hogy van szentgáli betyár, akit bújtattak és rejtegettek a pandúrok elől. A segít­ségnyújtásról, adakozásról mindenki tudott, és bár rég meghalt a betyár, mégis oly természetességgel szóltak róla, mintha bárki találkozhatna vele az erdőben, ha a véletlen úgy hozná. Az anekdoták és viccek jó része sikamlós vagy éppen erotikus témájú volt, amit szintén lakodalmakban, közös munkákon, kocsmázáskor szívesen mondtak. Ebből a jelentős gyűjtésből egyetlen egy sem található a kötetben. 9 De ilyenek voltak a találós kérdések is, amelyekből mintegy két tucatnyit ol­vashatunk. A XIX. századi folklór gyűjtemények alapján tudjuk, hogy az oktató, iskolás célú találós kérdések mellett a kétértelműséget, az erotikus képzetet asz­szociáló viccek, mondások, kérdések népszerűek voltak. Pl. „Két szőrös között egy meztelen meredez." Mi az? (Lovak között a kocsirúd) Vagy: „Hogy lehet egy szeggel két lyukat bedugni" (Ha az igaszöget igába teszik) Tudjuk, a régi folklór gyűjtések is szívesen éltek hasonló képzettársítással. Papok, püspökök keze írá­sával készült gyűjtemények bizonyítják, hogy a puritán, polgári erkölcs nem el­lenezte a humor ezen ágát. Éppen ezért csodálkozunk, hogy 1987-ben az Akadé­miai Kiadó nem engedélyezte az erotikus szövegek kiadását. A népköltészeti témakörök mindegyikét nem lehet még fölsorolni, de hadd emeljem ki a gyerekjátékokról szóló részt, amely bizonysága annak a komplex szemléletnek, amely Vajkai munkásságát jellemzi. Illúzió nélkül vezet el minket a gyerekek világába, ami a felnőttekétől elkülönített világ volt. Bevezetőjében

Next

/
Thumbnails
Contents