Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)

Rendszerváltások. A megye - Dominkovits Péter Pályaképek. Sopron vármegyei tisztviselők 1848-ban

vei rendelkeztek, miképpen kerültek be 1848 forgatagába, s ott milyen szerepet vittek, s ez miképpen alakította sorsukat. Az utóbbira adandó válasz valójában már egy jóval összetettebb vizsgálatot kíván. Megvalósítása proszopográfía formájában történhetne. Természetes, hogy a személyekre lemenő adatgyűjtésgyűjtés, pályakép leírás és elemzés kiterjedtségét a hivatalviselő tisztjének, felvállalt és vitt szerepének jelentősége alapvetően meghatározza. Az adatgyűjtés eddigi forrásbázisát, eredményeit a két rövid 1848-ig tartó főjegyzői pályakép-részlet érzékelteti. (Bár a jelenlegi leírások a hivatalviselői pályákra vonatkoznak, az adatgyűjtés vagyoni rétegződés szempontjait is figyelembe veszi.) Az itt felvillanó emberi sorsok a közigazgatásban részt vevők közös gyökereit és a hatalomváltozással a sorsok eltérő alakulását példázzák. Sopron vármegye tisztikara 1848-ban A reformkor végi Sopron vármegye az ország közepes nagyságú törvényhatóságainak egyike volt. A sűrű településhálózatú - 3 sz. kir. város, 38 erősen eltérő fejlettségű mezőváros, 199 falu, 29 lakolt puszta - nagy népsűrűségű törvényhatóság közigazgatásilag öt járásra oszlott. A járások további, a tisztségviselők nevével megkülönböztetett főszolgabírói és szolgabírói kerületekből álltak, így a soproni felső járás 2 főszolgabírói, 3 szolgabírói, a soproni alsó járás 2 főszolgabírói, 2 szolgabírói, a répcemelléki járás 1 főszolgabírói, 2 szolgabírói, míg a rábaközi alsó- és felső járások l-l főszolgabírói, s l-l szolgabírói kerületekből álltak.

5 A korabeli leíró statisztika klasszikusa, Fényes Elek 1836-ban megjelent kézikönyvében 47 főben adta meg a törvényhatóság „magistratus"-át: 1 főispán, 2 alispán, 1 fő- és 2 aljegyző, 1 fő- és 1 alügyész, 1 fő- és 1 elöadószedő, 1 számvevő, 1 levéltárnok, 5 fő- és 9 alszolgabíró, 10 esküdt, 8 biztos, 2 főorvos, 1 várnagy.

6 A két forrás összevetéséből kitűnik, a nagy járások speciális megosztása miatt Fényes a főszolgabírói, szolgabírói, illetve esküdti kar nagyságát tekintve korrigálásra szorulnak. A főszolgabírói kar 7 főből az alszolgabírói (vagy ahogy fenti forrásunk nevezte: szolgabírói) kar 9 főből, az esküdti kar 16 főből állott. E dolgozat természetesen nem törekedhet a megyei apparátus teljességét felölelő bemutatásra, elsősorban csak a megye vezetői, egyes vonatkozásokban a főszolgabírói, szolgabírói kar került a tárgyalásba. Az esküdtek, szakalkalmazottakjelen esetben teljességgel kimaradtak. Hg. Esterházy Pál, a megyétől döntően távol élő főispán kérésére 1845 március 27-i uralkodói kinevezéssel Rohonczy Ignác főispáni helytartóként került a Sopron vármegye élére. Kinevezése része volt annak az 1845 elején kibontakozó konzervatív offenzívának, amely kormányzati kulcspozíciók megszerzésével, konzervatív főispáni helytartók, adminisztrátorok segítségével a megyéket kívánta megrendszabályozni és azokban a konzervatív befolyást biztosítani. E törekvés a szűk térséget tekintve - a hatalom biztos kézbentartása miatt - egyaránt érintette az erős szabadelvű rendiséggel bíró Győr megyét, az eddigi kutatások szerint is ennél jóval szerényebb nagyságrendű, formálódó liberális tömörüléssel rendelkező Sopront, illetve a döntően konzervatív túlsúlyú Mosón megyét. A hí-