Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)

Életpályák, életutak - Zakar Péter: Molnár János Székesfehérvárbelvárosi káplán 1848-49-ben

május 1-től adminisztrátor, majd ugyanazon év július 1-től plébános volt ugyanOtt. Ez azonban nem elégítette ki. Visszavágyott abba az egyházmegyébe, amelyben ifjúságát töltötte. A székesfehérvári egyházmegye kormányzatát Farkas Ferenctől átvevő püspök, Farkas Imre is szerette volna előmozdítani visszatérését. Véleménye szerint Molnár úgy térhetett volna vissza a legbiztosabban, „[...] ha magán kegyuraság rendelkezése alá eső javadalom jönne üresedésbe".

AX Lényegében ezen a módon sikerült visszatérnie korábbi egyházmegyéjébe. 1860. november 2-án arról tájékoztatta Farkas Imrét, hogy Széchényi Dénes őt szeretné a megüresedett sárpentelei plébániára prezentálni. A székesfehérvári püspök támogatásával végül is elérte célját: 1861. január 1-től a Sárpentelén, végül 1871. július 1 -tői 1888. július 1-én bekövetkezett haláláig esperes-plébános volt Szabadbattyánban.

42 Székesfehérvárról elsodorta az élet vihara, de püspöke ebből a szempontból is szeretett volna számára elégtételt szolgáltatni. Ezért 1862. július 5-én felkérte, hogy augusztus 20-án, Szent István ünnepén közreműködjön Székesfehérvárott a főtemplomban bemutatandó ünnepi szentmisén, amit ő örömmel el is fogadott.

43 Hallgatóságának ekkor sem okozott csalódást. Szentbeszédében méltatta az országalapító király érdemeit: buzgó apostolkodását, az ország függetlenségének megvédését és uralkodásának szerencsés és boldog időszakát. Mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy „[...] bámulásotokra fog szolgáim szfentj Istvánnak, bölcs, alázatos szent lelke, amelyet, mégis volt idő, midőn az éretlenség vagy kajánság zárdai balgaságnak bélyegzett"

44 A nemzet kötelességei közé sorolta a szent király és az általa alapított intézmények, mindenek előtt a katolikus egyház és a korona által jelképezett magyar állam tiszteletét. Politikai értelemben határozottan állást foglalt az alkotmányos királyság mellett. A koronáról elmélkedve leszögezte: „[...] miutqn Magyarországban korona van, itt királyi uralkodásnak kell lenni; s minthogy a királyi uralkodás mérsékelt, a nemzetnek is oly mérsékeltnek kell lennie, hogy képes legyen, saját jogainak gyakorlása mellett, tisztelettel és hódolattal viseltetni a királyijogok iránt, sőt ha szükséges, azokat meg is védeni"

45 Molnár János pályája bővelkedett fordulatokban. Elöljárói ismerték adottságait, így a kétségtelenül tehetséges káplánt néhány évvel felszentélését követően már a püspöki székhelyre rendelték. Az 1848-49-es szabadságharc más irányt szabott életének. Nem hajtott végre nagy hőstetteket, de élete a korabeli liberális papság lehetőségeinek szinte a teljességét elénk tárja. Kezdetben a polgári átalakulás, a Batthyány-kormány támogatása, a nemzetőrségi szolgálat, majd a magyar kormány rendeleteinek a pontos teljesítése, a népfelkelés kihirdetése logikusan eredményezte, hogy már 1849 januárjában felfigyeltek rá a császári hatóságok. Amikor a hadi helyzet változása lehetővé tette, ismét visszatért korábbi állomáshelyére, Székesfehérvárra, hogy a lakosság körében élvezett népszerűségét felhasználva ő is hozzájáruljon az időközben ismételten megindított újoncozás sikeréhez. Amikor - immár másodszor - menekülnie kellett, nem államsegélyért folyamodott (ami járt volna neki), hanem a magyar hadsereg tábori lelké-