Nagy-L István szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 11. (Pápa, 2006)
Haderő és hadviselés 1809-ben - VIZI LÁSZLÓ TAMÁS: AZ 1809-es győri ütközet a magyar történeti irodalomban
Bánlaky József 24 kötetes, 1941-ben kiadott hadtörténelmi összefoglalója, melynek 20. része foglalkozik a francia háborúk hadműveleteivel. 43 Pilch a győri ütközet kapcsán megállapítja, hogy ez az összecsapás bizonyította be végérvényesen a nemesi felkelés évszázados intézményének célszerűtlenségét, és kiemeli, hogy ebben a formájában az inszurrekció nem képviselt számottevő haderőt. Felhívja a figyelmet a fegyverzet és felszereltség hiányosságaira, valamint rámutat a kiképzetlenség és esetenként a fegyelem hiányára. Hangsúlyozza azonban, hogy mindennek ellenére a győri vereség nem az inszurgensek számlájára írható, hanem a hosszú visszavonulástól demoralizálódott, hiányosan feltöltött császári-királyi alakulatok gyenge harcértékében keresendő, amit még súlyos vezetési hibák is tetéztek. Ezzel a haderővel állt szemben egy harci szellemében kitűnő, létszámában jelentősebb, és ötszörös tüzérségi fölénnyel rendelkező ellenfél. Ezek után joggal állapítja meg a szerző, hogy a vereség nagy valószínűséggel akkor is bekövetkezett volna, ha a felkelők helyén kiképzett, reguláris csapatok állnak. Az inszurgensek 1809-es szereplését Pilch a franciák által bekerített Meskó-hadosztály bravúros kitörésének ismertetésével zárja. Kiemeli, hogy ez a manőver a magyarországi hadszíntér legsikeresebb katonai akciója volt, mely a nemesi felkelők bátorságát dicséri. Bánlaky rendkívüli részletességgel és alapossággal elkészített összefoglalója sorra veszi mindazokat a hadjáratokat és hadszíntereket, ahol a császári-királyi haderő a francia háborúk idején katonai tevékenységet folytatott, A szerző azonban nem csupán a hadjáratok pontos és hiteles leírását adja, hanem mint egykori vezérkari tiszt, a hadműveletek és ütközetek utólagos katonai elemzését is elvégzi. A magyar nemesi felkelésről az 1809. évi háború kapcsán tesz említést a szerző, s János főherceg itáliai visszavonulásának magyarországi hadmozdulataival összefüggésben ismerteti az inszurrekció háborús részvételét. Közli a győri összecsapás részletes hadrendjét, melyből kiderül, hogy a császári-királyi haderő alárendeltségében mely inszurgens alakulatok vettek részt az ütközetben. Az összecsapást a tőle megszokott alapossággal ismerteti, majd a „Megjegyzések. Elmélkedések" című fejezetben összegzi János főhercegnek és táborkarának azokat a súlyos katonai tévedéseit, melyek a vereséghez vezettek. Ezzel szemben kiemeli az inszurgensek kitartását és személyes bátorságát. Bánlaky közöl két az ütközet után íródott - levelet is. Előbb János főherceg 1809. június 16-án kelt, elhíresült sorait, melyben a vereségért az inszurgenseket okolta, és azok gyávaságával magyarázta vereségét, majd József nádornak a csatát objektíven leíró, az inszurgensek részvételét reálisan bemutató, de a későbbiekben már kevésbé idézett írását. Bánlaky megállapításai egyértelműek. A győri vereség okai nem a nemesi felkelőkben, hanem a császári-királyi haderő táborkarának hibáiban keresendők. A két világháború közötti időszak monumentális történeti szintézise, a Hóman Bálint és Szekfű Gyula által jegyzett, s 1930-as évek közepén megjelent Magyar történet Szekfű által írt V. kötete három alfejezetben tárgyalja a napóleoni korszak hazai összefüggéseit. 44 Előbb az ország katonai erőfeszítéseit, a magyar ezredek háborús részvételét mutatja be, majd a koalíciós háborúk során százával előforduló magyar katonai hőstettekből nyújt át rövid, szemléletes válogatást. Szekfű a nemesi felkeléseket BÁNLAKY 128-201. HÓMAN - SZEKFŰ 199-208.
