Nagy-L István szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 11. (Pápa, 2006)
Az 1809-es hadjárat Magyarországon - LENKEFI FERENC: Francia hadifoglyok Magyarországon 1809-ben
gyalogsági békedíjazásának megfelelően. 22 A tiszteknek mindenért fizetniük kellett, beleértve a természetbeni juttatásokat is." 3 A legénységi állomány zsoldja nem lett volna elegendő létfenntartásukhoz; ellátási és gyógykezelési költségeik a kincstárat terhelték, miként tartózkodási helyeik lakhatóvá és őrizhetővé tétele is. A pontos nyilvántartás kiterjedt a halotti bizonyítványokra és esetleg a kíséretükben lévő hozzátartozóikra is. Ezek a kimutatások nagyrészt elvesztek, némi pótlást jelentenek azonban az egyes személyekre vonatkozó fogolycsere-bizottsági megkeresések. A foglyok levelezése az udvari Haditanács és az érintett íőhadparancsnokságok betekintési jogával megengedett volt. Minden írást, tárgyküldeményt, pénzátutalást kivétel nélkül engedélyeztetni kellett. Az internálási helyszínekre érkezést követően a helyi parancsnokságok gondoskodtak a franciák megfelelő elhelyezéséről, őrizetéről, ellátásáról. A tiszteket másutt helyezték el, mint a legénységet, kivételt csak a tisztiszolgák képeztek, vagy a kórházi fogoly ápolószemélyzet. Az elkülönítési szándék még hangsúlyozottabb volt ott, ahol alkalmak adódhattak a helyi lakossággal való kapcsolatfelvételre. A közemberekel és az altiszteket a várakon belül általában lakhatóvá tett kazamatákban, másutt laktanyákban, vagy volt egyházi épületekben tömegesen tartották. Fekvőhelyül számukra puszta szalma, vagy szalmazsák járt, a tiszteknek rendes fekvőalkalmatosság, térítés ellenében adott ágyneművel. Fogadós, vagy markotányos alkalmazásával az ételen kívül a bort is biztosították, ami gyakori kicsapongásokhoz vezetett. Testi kényszert a fogolytartók nem alkalmaztak, a legsúlyosabb büntetés az elzárás, az illetménymegvonás és az áthelyezés volt. Fegyelmi- és büntetőügyeiben a honi hadi rendelkezések szerint jártak el. Intézményes, vagyis erődítési- és közmunkákra csak önkéntes alapon, napidíj ellenében foghatták őket. Amennyiben magánembereknél fizetségért, de felügyelet alatt ipari- és kézműves munkákat vállalhattak, kincstári ellátásuk megszűnt. 24 Állandó kórházi ellátásra csak a végleges fogolytartó helyszíneken, ill. az e célra felállított tábori kórházakban volt mód. Az ápolószemélyzet hiánya miatt fogoly kirurgusokat és egészséges foglyokat is bevontak, csakúgy, mint civil seborvosokat és később polgári személyeket is. A mortalitás ennek ellenére nagymértékű volt. A hadműveletek befejezésével a schönbrunni békét - s feltehetően már a znaimi fegyverszünetet - követően azonnal megindultak a fogolycserék, de ezek a már említett okok miatt csak 1809 novemberének végétől dokumentálhatóak pontosan. A tisztek esetében a harccselekmények közben kis számban előfordultak becsületszóra, írásos kötelezvény ellenében történő elbocsátások. A nem harcoló kategóriába tartozó foglyokat a háború kezdetén a korábbi gyakorlatnak megfelelően még elengedték, de francia viszontszándék híján ez az eljárás megszűnt. 25 A formális cserefolyamat összehangolását a kétoldali, egymással hivatalos kapcsolatban álló fogolycsere-bizottságok intézték, szükség szerint változó átadóhelyekkel. A magyar területekről érkező foglyokat a es. kir. fősereg főhadparancsnoksága vezetőjeként egy ideig Tatán állomásozott Bianchi altábornagy koordinálásával az ún. régi Mészáros úton (Buda, Bicske, Győr, Bécs), Hainburgon, Fischamenden és 22 H.K.R. 1813. L. 2659. 23 H.K.R. 1813. L. 2864. 24 H.K.R. 1809. L. 2864. 25 H.K.R. 1810 G. 6181.
