László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 9-10. (Pápa, 2004)

OSZKÓ ÉVA: A devecseri Esterházy-kastély

A kriptában az Esterházy család számos jelentős tagja fekszik különféle koporsókban. A XIX. század első felének kőszarkofágjait a század második felétől díszes, romantikus és eklektikus, gyakran oroszlánkörmökkel tartott érckoporsók váltják fel. A díszkoporsókat egy győri lakatosmester készítette el, akinek műveiből a családtagok kiválaszthatták a megfelelő koporsótípust. Ha az elhunyt magasabb rangú volt (pl. Berta hercegnő, Ferenc gróf felesége), akkor ezt a rangbéli különbséget a koporsó méretének is ki kellett fejeznie. Nem egyszer pedig az is előfordult, hogy a grófok még életükben készíttették el díszes kőszarkofágjukat, vagy például Amália grófnő"

9 a születésnapjára kapta férjétől azt a vörösmárványból készített szarkofágot, amelybe aztán hamarosan be is költözhetett. A legtöbb koporsó kőből készült, kevesebb a bronz, s a második világháború után elszegényedett grófi család már csupán urnába temette el halottait. A „lefejezett" arisztokráciának ekkor már nem volt igénye, sőt mondhatjuk úgy, hogy inkább lehetősége nem volt arra, hogy halottait hazahozassa, és a családi sírboltba helyezze örök nyugalomra. Legtöbbször ott temették el őket, ahol meghaltak. A temetéseknek pontos szertartásmenete volt. Protokollumot vezettek minden egyes elhunytról, amelyben a szertartás minden apró részletét lejegyezték. Ha meghalt egy Esterházy, elsőként általában lakhelyére, a kastélyába szállították. Innen áthelyezték a kegyúri templomba, ahol misét mondtak érte, valamint a falu lakói utoljára megtekinthették urukat. A holttesteket nem nagyon balzsamozták ebben az időben, de tartósításra mindenképpen szükség volt, hiszen 3-5 nap is eltelt, amíg az elhunyt testét végre örök nyugalomba helyezték. Az Esterházyak vagy a mészporral való tartósítást, vagy az arzénnal való befecskendezést alkalmazták. A lakóhelyi szertartások befejezése után általában vasúton szállították Pápára az elhunytat, majd onnan kocsin Gannára, a temetkezőhelyre vitték. Ezen az utolsó úton az uradalom tisztviselői kísérték el a grófot. A szállítások bizonyítékaként sok hullaszállítási levél maradt fenn, amely számos előírásnak kellett, hogy megfeleljen. (Főleg, hogyha az elhunytat külföldről szállították Magyarországra.) Miután az elhunyt megérkezett utolsó földi otthonába, bevitték a templomba, ahol gyászmisét mondtak érte. Erre hivatalos volt az összes családtag, rokon, barát.

120 A magas rangú emberek az üvegkarzaton foglaltak helyet, a falu népe pedig a padokban - már aki befért. A templom feldíszítése az egyes szertartások esetében változott. Ha az elhunyt katona volt, akkor katonai tiszteletadással temették el. Esterházy Ferenc temetéséről pedig a História Domus megemlíti, hogy a szertartáskor fekete lepelbe burkolták az oszlopokat, és valóságos virágeső volt a templomban. Ez a rangtól, megbecsüléstől éppen úgy függött, mint az évszaktól, vagy az elhunyt végakaratától. Néhány esetben találunk egy-egy mondatot a gyászjelentésen, amely az elhunyt végakaratát fejezte ki. Berta hercegnő pl. a háborús időkre való tekintettel a koszorúkra szánt összeget a hadiárvák javára kérte fordíttatni. 119 Gr. Esterházy Amália (Réde. 1839. március 10-Pozsony, 1925. november 3.) a cseklészi ághoz tartozott. 120 A családi és társas kapcsolatok egyenes következménye volt, hogy kijelent meg egy-egy szertartáson. Berta grófné temetésén hercegi származása miatt magasabb rangú emberek is megjelentek (hercegek, bárók), de a zord idő miatt mégis meglehetősen kevesen rótták le a kegyeletüket.