László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 9-10. (Pápa, 2004)

NAGY ISTVÁN: Beszámoló a „Napoleon und Graz 1809" című konferenciáról

fedezet mellett indította meg. Mindebből az következik, hogy Montbrun (vagy a főparancsnok, aki mellette tartózkodott ezekben az órákban) belátta, hogy nincs értelme tovább várni Grouchy időigényes megkerülésére, hanem azonnal tüzérséggel és gyalogsággal támogatott lovasrohamot kell intézni Pápa ellen. A badeni csapatok egyik orvosa, Meier sebész visszaemlékezésében a következő szavakkal írja le a támadást: „Követtük a lovasságot halálos vágtájában. Eldobált muskéták, nyeregtáskák, halott és sebesült emberek jelezték a véres utat. ... sok halott osztrák katona hevert ott főként kardvágással." A badeni dandár nem vonult be Pápára, hanem azonnal a Kálvária felé vette útját a város széle mentén. A csatárláncba bontakozott vadászok tisztították meg az utat a lemaradozó magyar katonáktól, míg a lovas félüteg impozáns vágtában a Kálváriához sietett és azonnal tüzet nyitott. Az üteg kiváló példáját szolgáltatta az elővédharcokban résztvevő tüzérségnek. Az üteg parancsnoka, Freydorf százados feladata magaslatán állt. Teljesítményével a hadvezetés a legmesszebbmenőkig elégedett volt. Montbrun lovasságának egy része a városon keresztül üldözte a visszavonuló magyar katonákat, a másik része viszont a várost megkerülve közvetlenül a Kálvária mellett gyülekező Ettingshausen-dandárt támadta meg. Freydorf ütege gyors támadása után ebbe a harcba kapcsolódott be. Mivel Montbrun lovasságának nagyobb része Pápa városában volt lekötve, a harc legnagyobb része jó ideig szinte kizárólag Freydorfra nehezedett. Az Ettingshausen-dandár kötelékébe tartozó inszurgens lovasüteg magaslati pozícióból vette fel a harcot a badeni tüzérség ellen, de a badeniek jól irányzott tüze hamar visszavonulásra késztette az üteget. Ez a visszavonulás csak kisebb pozícióváltást jelentett, ami szintén jellegzetes utóvédmanőver volt. A tüzérségi harc egészen addig tartott, míg a badeni gyalogság beérkezett. Harrant tábornok rövid gyülekező után rohamot vezényelt gyalogságának. Mivel elsősorban lovassággal állt szemben, ez kockázatos vállalkozás volt. Szerencséjére Montbrun és Grouchy is felzárkózott, és közös erővel sikeresen rohamozták meg a viszszavonuló lovasságot. A badeniek kis veszteséget szenvedtek. Ebben az összecsapásban szenvedett halálos sebesülést a pápai ütközet második tisztje, Christian Müller főhadnagy, a badeni 2. Erbgroßherzog tisztje. Vállán érte egy ágyúgolyó és sebébe hamarosan belehalt. Müller haláláról a pápai História Domusban is olvashatunk. Magyarász József azt írja, hogy a cigánykatona által lelőtt tisztet a Kálvária mellett temették el, és később ő temette újra. Magyarász személyesen nem volt jelen ezekben a harcokban, csak hallomásból értesült az eseményekről. Mivel a cigánykatona által lelőtt francia tiszt, Ayet őrnagy

20 jóval később, július 14-én halt meg,

21 a Kálváriánál eltemetett tiszt csak Müller lehetett.

22 Magyarász saját bevallása szerint sem értesült az általa eltemetettek személyazonosságáról. Leírása mégis kulcsfontosságú, mert elemeiben hiteles, és jól szétválasztható mindaz, amit saját szemével látott, és az, amiről csak hallomásokból értesült. 20 Ayet rendfokozata „chef d'escadron" a magyar őrnagy, és a német major megfelelője. A francia Major a magyar alezredes (ezredesfőhadnagy), és a német Lieutenant-Colonel rendfokozatnak feleltethető meg. 21 Zsoldos, János: A frantziák Pápán, vagy is a Pápai 1809-1810. Esztendőbcli Polgári Ispotályok leírása. Tudományos Gyűjtemény, 1817.. 47. 22 Mindeddig úgy tudtuk, hogy az ütközetben egyetlen francia tiszt esett el. az I. lovasvadászezred őrnagya, Ayet. A figyelmet Zsoldos János és Magyarász József leírása közötti eltérés keltette fel. A legújabb kutatások lehetővé tették, hogy fény derüljön a másik tiszt személyazonosságára