László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 9-10. (Pápa, 2004)

UGHY ISTVÁN: Rekonstrukciók és a hantai „gödrös ház". II. közlemény

is meglehet ezt oldani, lásd az alaprajzot). Még annyit jegyzek meg rekonstrukcióimmal kapcsolatban, hogy csak egy ilyenszerű építési móddal és ekkora tér befoglalásával volt elérhető az (gondolom én), hogy a gödör száraz maradjon (ha a házban volt), képes volt lélegzeni, párologtatni. Remélem elhiszi ezt nekem mindenki. Rendkívüli nagy örömet okozott nekem a tervezés, ezek a rajzok, kitalálni, hogy hogyan élt a múlt. a szerkezetek, alkatrészek hogyan rakódtak egymásra, hogyan dolgoztak, hogyan építették a házat. A rajzokon látszik, hogy beleérző képességem, fantáziám nemigen hagyott cserben, sőt! Ami a jövőjüket illeti, azt kívánom nekik, zökkenőmentesen épüljenek be a köztudatba, fürkéssze őket minél több kíváncsi szem, s ha kell kritikus is! Bírálják csak! A „B*" jelzetről annyit, ugyanúgy, mint az „A" jelzetnél gödröt fogad be a terjedelmesebb konstrukció. A füst az ábrázolt módon hagyja el a házat a kétfajta elvezetön keresztül. Kis szerkezetbeli eltérések azért észlelhetők, például hiányzik a mestergerenda. Az épületet el tudom képzelni sár vagy borona falazattal is. A 16. ábra „D" jelzete időben majdnem ezer évre távolodott el az „A". „B" testvéreitől, de kéményszerkezete a látszat szerint ugyanaz maradt, mit sem változott! Bátky után dr. Kós Károly következik, és itt a 16. ábrán a „C" szektorban megelőlegezek tőle 9 db. rajzot Valceaból, az Otäsäu nevü völgyből. (Kós K.: „Erdély népi építészete*", Kelenföld, 1989. 177-185 o.) Archaizmusban ezen rajzok modelljei párjukat ritkítják, mintha a honfoglalás kori házainkat és azok belső terét látnám, és tényleg. így is lehet elképzelni Wolf Mária 10. századi házait, azoknak belső miliőit. A füstfogókon a polc, rajtuk a 12 db edény. Ezeket a konyhákat „la foc" néven illették, vagyis a „tűzhöz" volt az egyszerű jelentése, s a másik helyiség a „la sobä", „szobához" elnevezést kapta. Itt állt a „vakkályha", amelyet kívülről, a konyhából etettek. A szoba elnevezés aztán átvándorolt a kályhára, vagy fordítva, és a kályha ma is a „sobä" elnevezést őrzi (megfejtve, tehát a titok). Ha megfigyeljük a kemencéket, majd mindegyik tetején látunk egy kisebb füstelvezetőt - kiskemencét. Némelyiken gondolom, még főzni is lehetett. Bátky mondókáját idézve néha úgy éreztem, hogy összezavarodom, jobb lett volna a saját szavaimmal letisztázni a szöveget, idézeteket. A 16. ábra „A" és „B" kitűnő rajzán (ha Méri látná ezt a rekonstrukciót?!) már megközelítem a honfoglalás kori valóságot, illetve annak egyik valószínű szegmensét (a gödrösöket). Ha „g", „d" objektumaimat összevetem a Kós rajzain látható kemencékkel, és a „b" helyiséget „szobá"-nak nevezem, máris Valceaban vagyok, a „la soba"-nál. A „d" fűti a „soba"-t, és a kis kemencére ragad a szoba elnevezés. A füstöt pedig egy ilyen komplikált szerkezetből ki kell vezetni. Bátky elemzése után, most már teljes mellszélességgel dr. Kós Károly felé fordulunk. Mint már előbb is láttuk, rendkívüli dolgokat tartogat számunkra. A XVI. táblán rajzokat másoltam ki könyvéből („Erdély népi építészete 1989."). Némelyeket kissé átdolgozva, ízlésemnek megfelelően. Egy pillanatra most visszalépünk az előbb elmondottakhoz képest. Több rajzról döntöttem úgy, hogy azok frappánsan igazolják azon felvetésemet, hogy a hajdani gödör - verem - „házak" valahogy ilyetén módon csatlakoztak a 9-13. századi felszíni házakhoz. Ezek a függelékek (appendix), melyek a csángó felszíni talpas házakhoz csatlakoznak, magukon viselnek, és megőriztek valamilyen bujkáló avas, penészes múltbeli hangulatot, killérnek (kilyér) nevezik a csángóföldön. Az ereszalján képezték ki őket, lakhatóvá téve a színt, ereszt, fészert, konyhácskának használható egyben a család öregjeinek hajléka is. Az „A" rajzon, átrajzolva lásd a „B" ábrán, a mi