László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 9-10. (Pápa, 2004)

UGHY ISTVÁN: Rekonstrukciók és a hantai „gödrös ház". II. közlemény

4x3-as, no meg két méter magas putriszintre. Még mindig ebből a kötetből (Népi ép. A Kárp.-med. a honf. 18. sz.-ig, 65. o.) idézünk Kerezsi Ágnes tanulmányából: ,.Nem véltetlen, hogy a hatalmas területen élő ... obi-ugoroknál a finn kutató, ... még a 20. sz. elején is több mint 30 épülettípust különböztetett meg. Sőt, egyes kutatók ezt a számot még többre becsülik, ... épületfajtáik száma negyvennél nem lehetett kevesebb. Ezek az épületek meghökkentenek formagazdagságukkal és célszerűségükkel, némelyikük kétségte lenül sok ezer éves múltra tekinthet vissza

.*' Értelemszerűen „rokoni" tájakon járunk, több ezer éves fejlődésről van szó, tehát innen az észak-keleti tájakról sem jöhettünk, (ha egyáltalán volt ilyen irányú jövetelünk!) üres kézzel, üres fejjel. Kerezsitől még idézhetnénk, de így dolgozhatnánk fel a könyv minden egyes tanulmányát, mindbe akadna olyan kitétel, amit jó szívvel felhasználhatnánk. A Kerezsi-féle obi-faházból kiindulva vázoltam fel néhány vonallal az én, x-dik elképzelésemet a „gödrös" házról. Lásd all. ábra „B" részlegét. A vázlatokon a gödrös házak továbbfejlesztett változatai ismerhetők fel, egy furcsa „kereszthajós" épület is kialakítható. A „pihenés" művelete szerintem mindig felszínfeletti helyen, pucikban, ponkon, padkán, kuckóban történt (lásd majd később a „kucá"-t a Balkánon). Meleg helyen, közel a tűzhelyhez. Szerintem számtalan variációja létezik tehát ennek a veremhelyes megoldásnak. „Merjünk nagyok/bátrak lenni!!!" Amint látjuk, van itt egy kürtő és kályha, kályhák hátán, a füst - szikrafogó a kürtőbe vezeti a mérgező gázokat. Érdekes alakú szikrafogókat is látunk. Ahhoz, hogy a változatos, mai formák kialakuljanak, jó korán neki kellett kezdeni a kísérletezésnek. A következő két idézet (Visegrádi Várkert ásatása kapcsán „Népi épít. stb." i. mü 81-106. o.-ig) tökéletesen rávilágít arra a sorozatos tényre, hogy az Árpád-kori koraközépkori járószintet szinte lehetetlen megállapítani. Tehát vigyázva, ásóval érdemes ásni! „...a feltárt területen az ásatás előtti évtizedekben szőlőtermelés folyt ... a földet rigolírozták, vagyis 75-80 cm mélységig kézi erővel átforgatták. Sajnos, az ennél sekélyebben lemélyített középkori objektumok megsemmisültek (a lejtős domboldal bizonyos szakaszain természetes erózióval is számolni kell)". Az erózióval egyébként is számolni kell, s nem csak a domboldalon, ritka esetben viszi el a múltat a rigolírozás, viszont majdnem minden esetben megtörténik ez a sok évszázados mezőgazdasági munkálatok miatt. De főleg eltünteti, lenyesi a nyomokat a gépi erővel történő ásatás. A hajdani felszíni épületeknek így hát sekély nyomuk sem marad. Annál érdekesebb, hogy hogyan volt lehetséges ilyen nyeregtetős földkunyhókat rekonstruálni, mikor még annak a valószínűsége is fennforgott, hogy itt valaha felszínre épült házak is álltak, (i. mü 21 á.) A rajzban visszaépítő nem meri vállalni ezeket a házakat? Nem tudni milyenek voltak a hajdani boronaházak? Honnan ismerjük olyan jól a hajdani putrikat, veremházakat, csőszkunyhókat? A fenti idézetet Kovalovszky Júlia tanulmányából vettük, most Gróf Péter beszámolójából idézek (i. mü 103. o.): „Az Árpád-kori települések kutatása során felmerülő egyik legnehezebb (legnehezebben megválaszolandó, mondom én) kérdés a korabeli külső járószintek megállapítása, miután a nagy beruházásokhoz kapcsolódó megelőző feltárások során, a gépi humuszolás (finoman fogalmazva ez azt jelenti, hogy „elástunk mindent" LU.) alkalmával általában a fedőréteget is eltávolították, így a földbe mélyített házak (újra a „házak" U.I.) mélysége nem állapítható meg pontosan". Vagy „a házak gödrök, kemencék jelentkezésének viszonylag csekély mélysége ellenére az Árpád-kori járószintet, amely a bolygatatlan talaj felett húzódhatott, a már említett a mai felszín alatt