László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 8. (Pápa, 2003)

HUDI JÓZSEF: A pápai belváros örökös szerződése 1793-ból

Pápa, 1793. október 3. Gróf Esterházy Károly püspök örökös szerződése a pápai extraserialistákkal Mi galanlai, s fraknói gróff Eszterházy Károly 9 Istennek, és szentséges apostoli széknek kegyelmébül egri püspök, Pápa, Ugod, és Devecser várainak örökös ura, törvényessen öszve szövetköztetett nemes Hevess, és Külső Szolnok Vármegyéknek örökös fö ispányja, felséges tsászári, és apostoli királyi fejedelmünknek belső titkos tanátsossa. Adjuk emlékezetül, és tudtára mindeneknek, a' kiknek illik, hogy, minekutánna 1779 esztendőben 10 intervenieált" Felséges Helytartói Tanácsnak 12 intimatuma 13 által, a' többi között az-is rendeltetett volna; hogy a' Pápa városunkban lakó extra­contractualisták urbárium szerént conscribáltassanak, 14 és a' 9 punctumokra 15 egyenként exemináltossanak, 16 következés képpen vagy urbáriumra vettettessenek, vagy contractus által állondó lábra tétettessenek; az emiétett városunkban lévő Belső- vagy ugy nevezett extra-contractualisták meg esmérvén azt, hogy az állondó contractus könnyebb légyen, mint sem ha urbarialiter tractaltatnának, ugyan arra való nézve a* nemessekkel együtt, kik hasonló képpen extra-contractual iter tractáltatnak 17 öszve kaptsolván magokat hoz­zánk bé nyújtott alázatos instantiajokkal 18 azon esedeztek, hogy eöket-is a' mostani ext­ra-contractual is fundusoktúl leendő egyenlő, és meg határoztatott cenzus fizetés mellett bizonyos lábra tenni, s az által házok és földek haszon-vételekben meg erösitteni méltóz­tatnánk; ugy Pápa városunknak birái, és tanácsi az axtra-contarctualis fundusokat biró belső, és külső lakó társaiknak képekben is bé adott instantiajokkal azon alázatossan könyöröktek, hogy a' szép egyességnek, és felebaráti szeretettnek, és keresztényi életnek közöttök-való meg erősíttésére, s álondó meg maradására nézve az eddig extra­contractual iter tractált házok, s fundusok eránt egy hasonló örökös contractust, a' hoz egy világos conscriptiót, mellyben a' mostanában birt házaik censussa, földjeiknek terrágiuma 19 ki téve legyenek, és a' ki adandó mappabéli numerusok 20 föl jelöltessenek, ki adni, földjeiket egy forma census alá tenni, és igy az egész extra-contractualis summát meg határozni méltóztatnánk. y Gróf Esterházy Károly (1725-1799) gróf Esterházy Ferenc és gróf Pálffy Szidónia gyermeke, 1750-től esz­tergomi kanonok, 1759-től váci, 1762-től haláláig egri püspök; egyúttal Pápa földesura. 1(1 Már korábban, 1769-ben, az úrbérrendezés idején megkísérelték az extraserialisták helyzetének rendezését. Vö. HUDI 1994. 298. " interveniált (latinból) = közbenjárt 12 A helytartótanács 1724-1848 között folyamatosan működő kormányhatóság volt. 13 intimatum <latin)= rendelet 14 a nem szerződéses lakosok összeirattassanak 15 Az 1766-os úrbéri rendelet végrehajtása során a jobbágyok helyzetét ún. 9 kérdőpont segítségével mérték fél. Az úrbérrendezés folyamatáról és eredményeiről FELHŐ Ibolya (szerk.): Az úrbéres birtokviszonyok Magyar­országon Mária Terézia korában. I. Dunántúl. Bp., 1970. 7-32. Ifi exemináltassanak (latinból)= megvizsgáltassanak 17 extra-contractual iter tractáltatnak (latinból) = szerződésen kívüliként tartatnak IK instantia (latin) = folyamodvány terragium (latin) = földbér 20 mappabéli numerusok (latinból) = térképbeli helyrajzi számok

Next

/
Thumbnails
Contents