László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 7. (Pápa, 1997)

UGHY ISTVÁN: Lőportartók sugallta gondolatok

Az, amit én látok bennük, talán meggondolandó, vagyis ha nézem ezt a néhány ábrát nem nehéz elképzelni az ősi gyógyító papot, ahogy dobját felemeli az égre és hozzáigazítja a „kerek" univerzumhoz. Fogantyúja a dobnak a Tejút leképezése, s egyben a fogantyú ö maga is. a táltos, az univerzális ember, aki ott fenn nyargal ismerkedve, megmártozva a csillagképekben, melyek majdan kirajzolódnak az ember testén, vagyis a szarvasagancs testén, a dob bőrén stb. Utoljára azon tárgyak, nevezetesen lőportartók rajzaiból gyűjtöttem össze egy csokorra valót (XV. tábla), amelyeknek testén a naptükör-rózsa szerepel tulipánnal, netán a naptestből nő ki valami növényszerü motívum, talán levél. Ugy néz ki, nem tudok elszakadni tárgyaimtól, nem tudom befejezni ezt a kis irományt úgy, hogy ide ne illesszem ezt a három rajzot, amelyek azt hivatottak bizonyítani (az én önkényes összevetésemben,) hogy a kontinuitás fennáll avarkori, népvándorláskori használati tárgyak és némely lőportartók díszítései között is. A 6: ábra: A: A sáromberkei aranycikáda, 400 körüli évek. B: Agancs portartó kiterített rajza, Nagykároly? P.M.É. 92 C: Agancs portartó Torockóról P.M:É. 92. A cikádafibulák már szóba kerültek - feltételezésként - másfajta összehasonlítás ürügyén. A napkorong és tulipán motívumot illetően, megerősödött bennem a sejtés, hogy talán nem is arról van szó, hogy a napkorongból vagy holdszarvból nő ki egy tulipán (néha ez így jelenik meg), hanem arról, hogy maga a napkorong díszeleg két S-szerüen hajlongó szarvmotívum között. Szerencsére pont egy szarvasagancs