László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 7. (Pápa, 1997)

TÓTH PÉTER: A lázadók teste és az árulók büntetése. A pápai vallon zsoldosok kivégzése és a megtorlás hóhértechnológiájának kultúrtörténeti emlékei

tényt is, hogy mindkét műfaj szerzői a memorizálás leghatékonyabb eszközével dolgozóiak, vagyis az elrettentéssel, a borzalomkeltéssel. 7. A törökösség kérdése és törvényszéki büntetése A pápai lázadó zsoldosok kivégzésénél alkalmazott halálnemeknek számos 1516. századi törvényi, rendeleti passzusát ismerjük. Ezeknek a törvényeknek nagy része királyi rendelet volt, hisz a 19. századig joghatóság által elismert és használt büntetőtörvénykönyvet nem alkalmaztak Magyarországon. A büntetést szabályozó jogi keretek másik csoportját a városi, vármegyei statútumok alkotják. Mindezek együtt, továbbá Werbőczy István jogkönyve, a Tripartitum alapvetően határozták meg, hogy köztörvényes, nyilvános gonosztevővel szemben miként járjanak el a hatóságok, milyen büntetést szabjanak ki az elkövetőre, továbbá ezt miként hajtsák végre. A nyilvános gonosztevőkkel szemben alkalmazott jogszabályok és rendeletek témánkat érintően öt deliktum köré csoportosíthatók: 1. a rablás, útonállás, házfeltörés és rablógyilkosság deliktuma; 2. a parasztok lázadásban való részvétele vagy lázadásra való felbújtás; 3. a hajdúk által elkövetett nyilvános gonosztettek; 4. a pribékség, vagyis a törökkel való szövetkezés, rabszolga- és gyermekkereskedelemben való aktív résztvétel; 5. továbbá mindezen gonosztetteket elkövetők segítésének vétke. 7. /. A rablás, útonállás, házfeltörés és rablógyilkosság deliktuma Werbőczy Tripartituma a következőket említi: "Hanem az ilyeneket csak főbenjáró ítélettel kell sújtani és büntetni, ugyanis a tolvajokat felakasztani, a rablókat karóba húzni vagy kerékbetörni, a többieket pedig lenyakazni; tudniillik a mint megérdemlik. " (Kolosváry Sándor és Óváry Kelemen fordítása)

121 A nyilvános gonosztevők és pártfogóik ellen intézkedett I. Ferdinánd 1527. évi dekrétuma is: "A gonosztevők és pártfogóik megbüntetendők. / Hogy az ország egyes vármegyéiben válasszanak a rákosi eskü alatt a megyei ispánok és szolgabírák mellé tizenkét becsületes nemest, a kiknek kötelessége legyen minden tolvajt, rablót, gyujtogatóí, varázslónőt, gyilkost és más hasonló gonosztevőket hűségesen kinyomozni és összeírni, a kiket aztán az illető vármegyei ispánoknak érdemük szerint minden kegyelem nélkül neg kell büntetniök./ l.§ És ha egyes hatalmasok szolgálatában vagy fekvő jószágaiban némely gonosztevőket megkapnának, és azok e gonosztevőket az illető vármegyei ispánok és választott esküdttársak megintésére az arra kirendelt egy vagy két esküdttárs jelenlétében kellően megbüntetni nem akarnának, még ha magok a vármegyei ispánok lennének is azok; akkor a királyi felség őket a fönt említett szolgabírák és választott esküdttársak levelére, mint a gonosztevők befogadóit, pártolóit és bűnrészeseit minden kegyelem nélkül fővesztéssel büntesse. "(Kolosváry Sándor és Óváry Kelemen 121 Partis 1. Tit. 15.. Werbőczy 1897: 78-79.