László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 7. (Pápa, 1997)
TÓTH PÉTER: A lázadók teste és az árulók büntetése. A pápai vallon zsoldosok kivégzése és a megtorlás hóhértechnológiájának kultúrtörténeti emlékei
fejezettel. Istvánffy a Dózsa-lázadással egyidőben keletkezett forrásokat is felhasznált az 1514-es események leírásánál. Többek között Taurinus és Tubero munkáit is, melyek inspirálólag hathattak a véres képek megörökítéséhez. Hogy ezt szemléletesebbé tegyük, érdemes a megtorlást felidézni a Tubero-kommentárok és Taurinus elbeszélő költeménye segítségével. A dalmát Tubero így írt Dózsa elfogatásáról és kivégzéséről az 1603-ban nyomtatásban is megjelent könyvében: "Az így megriasztott és tétova tömeget fogságba ejtve nagyrészt megölte, nem haragból vagy kegyetlenségből, hanem azért, hogy a többi parasztot megfélemlítve a szolgálatra visszatérítse. Eléggé tapasztalta ugyanis a nemesség, hogy a parasztokat mint szolgalelkííeket csak megfélemlítéssel lehet szolgálatra bírni. / Az erdélyi vajda, miután Scytha Györgyöt élve, bár súlyosan megsebesültén, mint mondtuk, eléje vitték, vasból készült tüzes koronát tétetett a fejére, és így megcsúfolva mint egy parasztkirályt ölte meg, hogy az ő megbüntetéséből tanulják meg a parasztok: a nemesek feladata a háborúskodás, a parasztoké pedig a földművelés, és az, hogy a fáradságukkal szerzett termésből táplálják a nemeseket, hiszen azok védik meg a parasztokat fegyverükkel. Az oly súlyos büntetés miatt mégsem tűnt János a magyarok előtt úgy, hogy embertelenül kegyetlen volt Scythával szemben, mivel a parasztok magának a Scythának az ösztönzésére kegyetlen és rút halállal gyilkoltak meg igen jeles magyar férfiakat, akiket szavukat adva csalogattak elő, így a Csáky családból való csanádi püspököt, Dóczi Györgyöt, Ravazdi Pétert, Tornyai Miklóst: közülük Csáki püspököt karóba húzva gyilkolták meg, bár azt mondják, hogy ez a főpap kicsapongásaiért és nőkkel való erőszakoskodásaiért méltán nyerte el büntetéséi. " (Blazovich László és Sz. Galántai Erzsébet fordítása) 109 A lázadás vérbefojtásáról egy kortárs nyomtatvány is beszámolt, melynek szerzője közei-távoli szemlélője volt az eseményeknek. Taurinus elbeszélő költeménye 1519-ben jelent meg először. A elbeszélés később több 17-19. századi történetíró citálásának hatására Dózsa halálának egyik kanonikus szövegévé vált. Taurinus a gubacsi megtorlást, illetve Ambrus, Lőrinc, Dózsa parasztvezérek kivégzését véres képekben, hexameteres verseléssel jelenítette meg, mely képek bennünk gyakran a reneszánsz vérdrámákat idézik: Gubacsi megtorlás "Erre felelt a vezér [Bornemisza János], a beszéde ugyan nyomatékos: - Késő bánat már. 'későn okosulnak a frígek'. Bűnre sosem marad el. mindig el is éri a torlás s toriástok méltán a bitó. a karó. a kerék lesz. Rögtön a nedves száj harsantja a trombita ércét, görbe tülök felüvölt, a csatára tüzelve rivalgó. Indu! a sok zászló, megkezdik azonnal a harcot. Lárma riad. harsány. A hasatokba hatol be a dárda. Am a vitéz nem tűr vereséget: a lándzsa nyelét, bár Kőrisből készült, eltördeli mégis izommal. Dózsa György kivégzése "Nagytestű ember s mégsem kap most eleséget, nyomja sötét börtön, mozdulni se tud. bezsúfolva. Jött a tüzes hajnal, fénylőn kel a nap fel az égre. Köntöse szép, ragyogó, úgy lép be tábori sáncon. Bűnök tengere, ó, még várja kegyetlen a kínzás. Jő véres hóhér, kicipelte silány üregéből: Nagy látványosság lön ez lihegő sokaságnak. Nézte a csillagos ég térséges boltozatát ő, Nagy búsan felnyög, sűrűn sóhajt kebeléből és szólott szomorúan: - A halál mindennek a vége. [...] m Tubero 1603. Liber X/6. [1514] 292-294. [287-294]; Tubero 1746 2:334-335; Tubero 1994: 276-278; Márki 1913: 187; Geréb 1950: 117-118. ""Taurinus 1519: IV. könyv 17l-l73;Geréb 1950: 132-135.
