László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 7. (Pápa, 1997)

TÓTH PÉTER: A lázadók teste és az árulók büntetése. A pápai vallon zsoldosok kivégzése és a megtorlás hóhértechnológiájának kultúrtörténeti emlékei

adásokat az 1568-as újabb bázeli, az 1568-es frankfurti és az 1690-es Köln-i és hanau kiadások követték. Bonfini a történet előzményeként a zsoldosok gaztetteiről is beszámolt, alátámasztva ezzel Kinizsi jogos fellépését velük szemben: "... neque ita multo post pagi cuiusdam sacerdotem mestuin accessisse de audacia petulantiaque cuiusdam militis acerrime conquerentem, qui loculum argenteum. in quo Christi domini nostri corpus esset inclusum. e templo abripuisset et ipsum sanctissimum in terram nefario quodam et inaudito scelere abiecisset. " "Paulus [Kinizsi Pál] autem, cum presidiarios milites de Alba Greca [Belgrád, Nándorfehérvár] Turcis prodenda consilia habuisse audisset. mantbus continua eius principibus coniurationis iniectis nefarium per cruciatum scelus confessos acerbissimo atque. haud scio, an alias unquam audito supplied génère omnes qffecit, quippe in carcerem fedissimum conditos singulis diebus eorum singulos hedorum in modum vem prefixos et ad ignem diligenter assatos sociis vescendos apposuit identidem ad indignum cruciatum asperitate convicii cumulandum. ut proditorum caro ad palatum responderet, interrogans; novissimum autem eorum nemmé omnium extante, cui ipse cibus apponeretur, lénia inedia cibiqut necessarii subtractione confecit. " "...nem sokkal később egy falusi plébános járul! elébe szomorúan, és keserűen panaszkodott az egyik katona vakmerősége és arcátlansága miatt, aki a templomból elrabolta a Krisztus urunk testét magába záró ezüst ládikút. és a szentséges testet gyalázatos és hallatlan elvetemültséggel a földre hajította. " "Pál pedig, amikor meghallotta, hogy az őrkatonák Görögfejérvárnak a törökök kezére való átjátszásáról szőnek leneket, az összeesküvés főkolomposa

ira azonnal csapatokat küldött, és ezek iszonyú kínzások után bevallották a bűnt. mire borzalmas és - azt hiszem - sosem hallott büntetéssel sújtotta valamenynyit. tudniillik a leggyalázatosabb börtönbe csukta, minden nap egyet közülük kecske módjára nyársra húzatott, ezt tűzön ropogósra süttette, és társainak eledelül adta. a rettenetes lakoma szörnyűségét növelendő, meg-megkérdezve. ínyükre való-e az áruló húsa; végül pedig, amikor már nem maradt közülük senki, akivel az utolsót megetesse, ezt, megvonván tőle a szükséges táplálékot, lassan halálra éheztette. " (Kulcsár Péter fordítása)'"

4 Istvánffy valószínűleg ismerthette a Heltai-féle kolozsvári kiadást, továbbá olvashatta Heltai Gáspár 1575-ben kiadott magyar nyelvű krónikáját is, mely nagy részben Bonfini művén alapult. A történet krónikási továbbélésére Pray Györgynek az Annales Regum Hungáriáé ab anno Christi 997 ad annum 1564. című munkája a következő példa, mely 1767-ben jelent meg. Mindebből az is kiderül ki, hogy maga a történet a történetírói hagyományban folyamatosan jelen lehetett. A következő idézetek Heltai és Pray munkáiból származnak: "Kinysius ex itinere Belgradum digressus, absente Czoborio. qui arci praeerat. ne quid ab irato hoste detriment! acciperet. aucto praesidiariorum numero diligenter cavit. Ibi cognito nefariorum consilio. quo de dedenda Turcis urbe agebant. continuo proditionis primipdos vinculis onerari, et acerbissimis questionibus agitari, erimenque confessos immani. neque facile audito alias supplicio affici jussit. Cum enim vinctos catenis foedissimo carcere servari, ac inedia macerari imperasset. singulis in singulos dies mactatis. "Annak utánna megjelentik Kinizsi Pálnak, hogy áruitatás volna az nándorfejérvárbeli hősek kőzett, és hogy e szándékba volnának, hogy a töröknek akarnák az várat adni. Ez okáért mindjárt allá-siete. és megfogató őket. Es mikoron a kénzásban megvallottak volna, mindjárt egy rút tömlecben rekeszteté őket. és ott eheszteté őket. Annak utánna mindennap egyiket kihozató, és nyárson meg sütteté azt. és önni adá a többinek a tömlecbe. és úgy emészté meg őket. "

m Bonfini 1568: Decas V., Liber III., 25., 142-143.; Bonfini 1941:235,247. Bonfini 1977: 225.243-244.