László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 7. (Pápa, 1997)

UGHY ISTVÁN: Lőportartók sugallta gondolatok

nya arról tanúskodik, hogy a szarvasfejnyelü sámándob már az ugor őskorban ismert volt." A háromágú természetadta formába az ember már e kezdetek kezdetén beleláthatta a védő óvó szellemet, melyhez bizonyítékul szolgálhat az a bálvány , amelynek rajzát Csáji László Koppány közölte. Ezt a bálványt, amely formájában nagyon hasonlít az általunk tárgyalt agancsdarabhoz, kitette a háza elé, tetőt tartó tornácoszlopnak. Az agancsból már csak a „test" áll rendelkezésünkre, a többi kiegészítő rész elkorhadt, elhasználódott az időben. A „testen", az agancs darabon rajta maradtak a jelek, illetve a napkorong ábrája. Feltételezésem szerint midőn ezt így használták csak a svasztika volt rajta, a fej, a karok, a lábak fából voltak kifaragva, s pántlikák, szalagok díszítették karját, nyakát, lábát. Feltételezésünk szerint a mi jelünk, aminek értelmét oly kitartóan keressük, ennek a pántlikának, szalagnak a csökevényes ábrázolását sejtetik, a felfogó koronggal (Vö. VIII. tábla, m. és n.) Itt meg kell jegyeznem, hogy vannak olyan tárgyak is, ahol a korong elmarad, sőt lefelé ismétlődik a háromágú korona. 3. ábra: 1. Sámándob fogantyú, rekonstrukciós rajz 2. embert ábrázoló tornácoszlop Unám faluban (Csáji L. Koppány után) Egyébként az is elképzelhető, hogy a szarvasagancs darabot így három lábbalszarvval a sámánbot felső végén is használhatták, szerepeltethették, felszalagozással együtt (Vö. vőfélybot). Itt is van viszont egy kis bökkenő, a lőporszarukon ezek a „szalagcsökevények" mind hármójuk a karcolt, vésett nap felé mutatnak.