László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 7. (Pápa, 1997)
KONCZ PÁL: A pápai Kis Tivadar-féle kereskedésről és könyvkötészetéről
mekük születését követően (1940, 1942) a cégvezető apának tartalékos tüzértisztként 1939-től kezdve több alkalommal be kellett vonulnia. A háború végén szovjet hadifogságba esett, 1946 novemberében tért haza súlyos betegen, 75 %-os rokkanttá nyilvánítva. A törékeny alkatú fiatalasszonynak két kisgyermekük gondozása, menekült családtagok befogadása mellett minden előképzettség és gyakorlati üzletvezetői ismeretek nélkül kellett helyettesíteni, majd véglegesen pótolni férjét a cégben. A mind gyakoribb bombázások veszélye miatt a család kiköltözött Pápa-Öreghegyen lévő nyaralóházába. Kiss Gábor tüzérszázadosnak 1944 őszén egy gyergyószentmiklósi lőszerraktárat kellett a legénységgel együtt épségben az ország belsejébe hoznia a frontvonalból. Feladatát sikeresen végrehajtotta; majd Pápa közelébe érve vasúti tehervagont foglalt és rendezett be a család elmenekítésére, amire rendeletileg fel is szólították a tiszteket. Felesége azonban elutasította annak gondolatát, hogy két kis gyermekükkel az országútra lépjenek. Az időszak megrázó képét rajzolja elénk viszszaemlékezése: „Két-három nap múlva már a közelbe ért a front. Gábor magához vette civil ruháját, és elindult azzal az elhatározással, hogy az országhatárt nem lépi át. Özvegy nővére két leventeköteles nagyobb fiával együtt az osztrák határ közelében találkozott össze Gáborral, aki a front közeledtével csak úgy segíthette nővérét és családját, ha felveszi őket a lőszerszállító vonatra, a csapattesttel maradva együtt elhagyják az országot. Bajorországban angol-amerikai fogságba estek. Nem várva meg a legális hazatérés lehetőségét, megszöktek. Sikerüli kerítenie egy lovas szekeret, s elindultak hazafelé. Sankt Pöltennél azonban feltartóztatták őket az oroszok, Gábort egy szökött fogoly helyére bevágták a Szovjetunió felé induló fogolyszállító vonatba. Pápa elestekor egy „felszabadító" az üzlet kirakatába dobott egy kézigránátot; az üzlet és a nagyobbik raktár is porrá égett. A tűzeset után anyósom és Gábor nagynénje is hozzánk menekült az öreghegyi nyaralóba. A Székesfehérvár és Balaton között húzott, utolsónak védett Margit-vonalba esett Mezőszentgyörgy és Lepsény, ahová szüleim ill. testvéreim a háború végét követően készülődtek haza 61 . 1945 elején Sulyok Dezső segítségével, aki akkor Pápa polgármestere, s nekünk öreghegyi szomszédunk volt, el tudtam helyezkedni az Igal-öreghegyi állami általános iskolánál. Az összevont V-Vlll. osztályt kellett gyorsított ütemben tanítanom. Tanévzáró vizsga előtt megszűnt ez az állásom; szükség volt helyemre a visszatérő, ill. menekült pedagógusok elhelyezése érdekében. Egyik hozzánk menekült nővérem két fiával még nem indulhatott haza. Katonaként Nyugatra került férje még nem került elő, így ő vezette a közös háztartást, vigyázott a gyerekekre. Én teljesen egymagam kellett, hogy a gyermekeket fölneveljem. Akkoriban nehéz lelkiállapotban voltam... A városban mindenki kalapot emelt a munkám láttán, hiszen nagyon sokat kellett dolgozzak, hogy megéljünk. Akárhová 61 "Mezőszentgyörgyön az Eötvös-házban éltek szüleim. Édesapám, aki lelkész volt, 1944 őszén azt mondta, hogy amíg hivatalos evakuálás nem lesz, ő a gyülekezetet nem hagyja el. Édesanyámnak is maradnia kell, mert missziót teljesít, hiszen szláv nyelven is beszél (tótul) és németül, neki is föltétlen maradnia kell. Végül a Margit vonal összeomlásakor minden teljesen megsemmisült Mezőszentgyörgyön és ők is Pápára menekültek. " KGEE visszaemlékezése.
