Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 6. (Pápa, 1996)

IN MEMÓRIÁM MITHAY SÁNDOR (1916-1995) Elhangzott a Bronzkor a Nyugat-Dunántúlon című konferencia megnyitóján 1996. augusztus 26-án Pápán Nem így képzeltem ezt a konferenciát, amikor 1995. május 23-án megírtam az első ezzel kapcsolatos körlevelet. Nem nélküle! És nyilván a konferencián jelenlévő kollégák sem! Szerettük volna vele együtt ünnepelni 80. születésnapját. Még akkor is, ha tudtuk - nem kedveli az ünneplést, a „személyi kultuszt". Ezért a szervezést titokban tartottam, és csak a nem várt tragikus esemény előtt néhány héttel közöltem vele a konferencia tényét. Felcsillant a szeme, örömmel eljött volna... A halál azonban Dr. Mithay Sándort - a jelenlévők közül sokan Sanyi bácsiként tisztelték - 1995. december 24én elragadta! A hazai régészet nagy generációjának egyik utolsó tagja volt. Halála előtt két héttel jelent meg a Magyar Múzeumok c. folyóirat I. évf. 2. száma. Ebben Kaposvári Gyula egy 1950-cs szentendrei múzeológiai továbbképzésről szóló cikke, egy csoportképpel. A képen őt is ott láthatjuk, akkor még a győri múzeum igazgatójaként Nézegettem az archív fotót. A publikáció megjelenésekor a negyven muzeológusból már csak néhányan éltek - ma eggyel kevesebben! De ki is volt ő? Röviden válaszolva: egy igazi ember és szakember! 1916. április 3-án született Nagyszebenben. 1919-től haláláig győri lakos. Lovas Elemér győri bencés tanár kedveltette meg vele a régészetet, akiről mindig nagy szeretettel emlékezett meg. 1934-től a budapesti egyetem bölcsész hallgatója. Ma is világhírűek hajdani tanárai mint pl. Tompa Ferenc, Alföldi András és Fettich Nándor. Már egyetemista korában ásatott Győr felkérésére a város területén. Egyetemistaként járt a farkasgyepüi híres halom feltárásán. Győr környéki munkák révén került kapcsolatba Bottyán Árpáddal és Gallus Sándorral. Disszertációját 1941-ben Győr városa adta ki, ami máig az egyetlen, külhonban is közismert, a Kisalföld bronzkorát feldolgozó monográfia. Ő leletmcntettc azt a koroncói sírt, amelynek alapján László Gyula először rekonstruálta a honfoglalók nyergét (Ez talán nem mellékes információ most, a millecentenárium évében.) 19471956 között a győri múzeum igazgatója. Győri évei alatt kifejtett topográfiai tevékenysége sem mindennapi. Ma talán kevesen ismerik, pedig 1956-ban nyomtatásban is megjelent. Több, a régészetet népszerűsítő, közérthető füzetecskét, cikket írt ezekben az években, mert tudta; az emberek felvilágosultságától függ a múzeum gyarapodása. 1956 őszétől koholt vádakkal 8 hónapig vizsgálati fogságban tartották. Ez derékba törte szakmai karrierjét, hiszen 1963-ig nem dolgozhatott múzeumban. Ezekről az évekről nemegyszer mondta: „Én voltam a Dunai Kavicskotró Vállalat egyetlen doktorált gépkezelője." Közben mindig mosolygott, és derűt sugárzott az arca. Erre a legmellőzöttebb pillanatokban is képes volt. A megváltást, a visszatérést a hivatáshoz 1963. december 15. hozta el számára. Ekkor a névlegesen már létező pápai múzeum élére került, a megyei múzeumigazgató, Éri István kérésére, budapesti kollégái támogatásával. Kb. 30 leltározott tárgyat talált a múzeumban, hiányoztak a parketták, lambériák, ablaktokok. Amikor 1980 végén nyugdíjazták, a kastély gyönyörűen rendezett termeiben évente látogatók ezrei álmélkodhattak a kiállításokon, továbbá 16.560 tárgy, közel 10.000 dokumentum és 7.000 bclcltározott fotó fogadta az utódokat és a kutatókat. A MRT munkálataiban nagy lelkesedéssel vett részt. Úgy ismerte a múzeum gyűjtőterületét mint más a tenyerét. Amit végzett, emberfeletti munka volt. S mindezt 17 éven át szakember segítőtárs nélkül, alapvető segédeszközök hiányában, Győrből ingázva! A „Helytőrténeti"-nek nevezett, a hajdani pápai járás területén működő múzeum neki köszönhetően országosan elismert intézménnyé vált. Nem publikált sokat - mondhatná valaki. Az előtte tornyosuló és megoldott problémák mellett azonban életműve a fent már említett könyv, a 30 történettudományi, régészeti, művészettörténeti tanulmány, s számtalan napilapban közölt népszerűsítő cikk jelentős teljesítmény! (Ld. PáMÉ 3-4, 1992) És legalább mi, itt és most ne feledkezzünk el a múzeológiai munka fontosságáról, még akkor sem, ha ezt a hibát gyakran az intézményvezetők és a kultúrpolitikusok el is követik! A 17 pápai év alatt az állandó kiállítás kiépítésén túl kb. 30 időszaki kiállítást rendezett, hozatott Pápára. Mindezeket nagyon csendesen, szerényen, visszahúzódva tette, és soha nem alkudott meg. Jó kedélyű, igaz barát volt. Olyan ember, aki annak ellenére tette a dolgát, hogy soha, semmilyen hivatalos fórumtól nem kapott elismerést! 1987 nyaráig még hetente több napon jött, kutatott, igyekezett pótolni az igazgatósága évei alatt elmaradt publikációkat. Élete és szakmaisága számomra is követendő példa volt itt Pápán, és mindörökké az marad! A pápai múzeumnak tovább kellene haladnia azon az úton, amelynek alapjait 0, Mithay Sándor rakta le! E konferenciával kívánunk méltó módon hűek lenni Hozzá, emléket állítani Mithay Sándornak a most és a jövőben tevékenykedő szakember generációk számára. Szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy már csak gondolatainkban lehet velünk. Ilon Gábor