Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 6. (Pápa, 1996)
A veszprém megyei középkor-kutatás új eredményei - Takács Miklós: Veszprém megye 10-11. századi kerámiája
E kis kitérő után érdemes kicsit bővebben szólni az egységes, illetve foltos szint eredményező égetés kettőségéről is. Emögött ui. minden valószínűség szerint két, egymástól igencsak eltérő eljárás rejlik. Az egységes szín feltehetően arra utal, hogy az edényégetés ellenőrzött körülmények között, azaz égetőkemencében folyhatott, míg a foltos töredékből elég nagy valószínűséggel lehet következtetni a kemence nélküli un. égetőgödrös módszerre. Az átnézett töredékeknek nagyjából egy negyedénél tanúsította az oxidált égetést a vörös vagy a bama szín különböző árnyalata (1. tábla 3., 4., 2. tábla 10. stb.). A töredékek második negyede a sötétszürke vagy a fekete szín különböző árnyalatait vette fel a redukciós eljárású égetés következtében (2. tábla 2., 4., 5., 7. stb.). Végezetül, a fennmaradó másik fél esetében az un. neutrális, azaz kemence nélküli égetésre utalt a szürke, vörös és bama foltok kusza összevisszasága (pl.: 1. tábla 1.). (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a táblán bemutatott leletek ezen arányokat nem tükrözik. E tény azonban csupán annak a visszatükröződése, hogy a rajzok összeválogatása nem az égetés milyensége, hanem egyes formai jellemzők alapján történt.) Ezen adatok tehát nem támasztják alá Höllrigl József azon feltételezését 109 , amely szerint a magyar honfoglalás utáni időszakra a sötétszürke vagy fekete színt eredményező, redukált égetésmód lett volna kizárólag vagy túlnyomórészt a jellemző. Bár meg kell jegyeznem, hogy Höllrigl József észrevétele nem teljesen légből kapott. Kétségen felüli tény ui. az, hogy a redukciós és a neutrális módszerű edényégetés részaránya all. század vége után csökken. így, mint már fentebb említettem, az oxidációs eljárás későbbi túlsúlyával ellentétben, a 10-11. században még országos átlagban a neutrális égetés a leggyakoribb, a két másik mód nagyjából egyenlő megoszlása mellett. Nem hallgathatom el azonban azt, hogy akadt a veszprémi leletanyagban egy ellenpélda is a megye egészére érvényes arányokhoz képest. A várpalotai edénytöredékek többsége ui. redukált vagy neutrális égetésű (6. tábla 1-3., 6., 7., 9., 11- 4., 7. tábla 1-5., 8.). Ezzel szemben viszont rendkívül ritkán, szinte csak kivételként fordulnak elő oxidált darabok (6. tábla 4., 10., 7. tábla 6.), így a 10-11. századra keltezhető 42 darabból 25 volt redukált, 13 neutrális és csak 4 oxidált égetésű. E leletegyüttes bizonyító értékét azonban igencsak csökkenti a fentebb már hivatkozott selejtezés. Ezért, nézetem szerint, Várpalota esetében csak egy újabb ásatás leletanyaga dönthetné el a sötétszürke vagy a szürke-vörös foltos darabok számbeli túlsúlyának okait. E megállapítással dolgozatom végére is értem. Visszatekintve az elhangzottakra, őszintén meg kell állapítanom, hogy sajnos nem sok ponton sikerült bővítenem a 10-11. századi edényművességről a Kárpát-medence más részein összegyűjtött ismeretanyagot. Munkám így tulajdonképpen egy sajátos előtanulmány. Egy olyan, jövendőbeli, nagyobb darabszámú leletegyüttes feldolgozásához, ahol a megtalálás körülményeit is sikerült pontosan rögzíteni, és maga a cserépanyag sem szóródott szét. Ilyen leletegyüttesek kerültek elő, meglepően nagy számban, Hon Gábor 1995-96-os Pápa-hantai telep feltárásán. HöUrlgl 1930. 146.
