Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 6. (Pápa, 1996)
Bronzkor a Nyugat-Dunántúlon - Gyulai Ferenc - Torma Andrea: Az urnasíros kultúra góri településének növényleletei
A kimutatott 34 faj maiadványait az 1. táblázatban mutatjuk be. A legtöbb szenült magot/termést (14.325 db) a 6. próba tartalmazta (1. ábra). A fajok antropogén megoszlása jól mutatja, hogy a fajok többségét a gyomok adják (14 faj, 41%), ezt követik a vegetáció elemek (9 faj, 26%), majd a gabonák (8 faj, 24%), ezután a hüvelyesek következnek (2 faj, 6%), a sort az olajnövények csoportja zárja (1 faj, 3%) (2. ábra). Lényegesen több információt nyerünk, ha az antropogén kategóriákat a magvak/termések számára alkalmazzuk (3. ábra). A diaspórák döntő részét gabonák (18.195 db, 91%) teszik ki. Az egykori környezetből bekerült 1108 db mag/termés mindössze 6%-ot tesz ki. A gyomnövények, a hüvelyesek és az olajnövények magjainak együttes aránya nem teszi ki a 3%-ot. A gabonafélék faji összetételét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy elsősorban a pelyvás búzákat termesztették (4. ábra). Legfontosabb gabonájuk a tönké búza volt, az összes szem 45%-a tőle származik. A sorban ezután az alakor (26%) következik. A pelyvás tönköly volt a harmadik legfontosabb gabonájuk (10%). Ez igen jelentős tény, mert a tönköly szemek identifikálása különösen nehéz feladat. Szerencsére a viszonylag nagy biztonsággal meghatározható tönköly villák jelenléte megkönnyítette feladatunkat. Az árpa szemek csekély száma (4%) arra utal, hogy nem volt túl jelentős gabonaféle. Ugyanez mondható el a kölesről (1%) is. Lehet, hogy önállóan vetették, de másodvetésként is elképzelhető. Mindenképpen termesztették, erre utalnak a csupasz, tehát hántolt szemek. Nyomokban ugyan, de megtaláltuk a fejlettebb típusú csupasz vetési búzát és annak alfaját, a törpe búzát. Rendkívül nagy jelentőségűnek tartjuk az 5. próbában talált néhány rozs szemet, hiszen ez a rozs legkorábbi hazai előfordulása. A gyomnövények maradványai mellett alakor, tönké és tönköly kalászorsó töredékek (furca bicomis, magyarul villa) mutatják, hogy a gabonát tisztították, valószínűleg szelelték. Ebből két dologra következtetünk: - a learatott és készletezett gabonát teljes mértékben nem tisztították meg a szennyeződéstől, - a gabonatisztítás „melléktermékét" (kalászorsó töredékek, gyommagvak stb.) elégették, majd a szenült maiadékot gödörbe dobták, ahol a tűzvész miatt megégett gabonával keveredett. Az ásatás során nagyszámban előkerült paticsokban található kiégett pelyvalevél es kalászorsó töredékek, cséplési esetleg tisztítási/szelelési maradékok negatív lenyomatai csak megerősítik a pelyvásgabonák kizárólagos termesztését. A fejlett gabonatermesztés általában magas szintű konyhakerti növények termesztésével társul. A borsó és lencse magjai bizonyítják, hogy jelen esetünkben is így van ez. Olajnövénynek a gomborkát termesztették. Az egykori háziasszonyok konyhatitkaiba engednek bepillantást a néhány sziláid, azaz nem kerámián megmaradt szenült ételmaradvány töredékei. A biológiai spektrum elemzésénél Raunkiaer életforma rendszerét, Ellenberg 1 növényszociológiai rendszerét, illetve Oberdörfer 2 által használt area kategóriákat alkalmaztuk (2. táblázat). A növényszociológia és ökológia lehetővé teszik, hogy a szubfosszilis növényi maradványokat különböző ökológiai kritériumok alapján rendszerbe csoportosíthassuk és Jacomet, Brombacher és Dick nyomán, az egykori környezetre következtetéseket is levonhassunk. Elvégezve a növénytani leletanyag faji összetételének ökológiai éllékelését, megállapíthatjuk, hogy a kultúifajok (11 db) adják a fajok 31%-át (5. ábra). A kapásgyomok (8 faj) és a gabonagyomok (6 faj) 24 ill. 18%-ban részesednek. A konkoly, a mezei és gabona rozsnok, a gyanús galaj, a szulákkeseriífű és a tarló tisztesfű őszi vetésű gabonák (tönké, alakor, őszi áipa) gyomnövényei (Secalietea) voltak. A kapások/tavaszi vetésű gabonák (Polygeno-Chenopodietalia) gyomflórája is gazdag: szédítő vadóc, fakó muhar, tyúkhúr, mezei tarsóka, fehér és pokol var libatop, lapulevelű keserijfu, fekete csucsor. Itt jegyezzük meg, hogy a fekete csucsor vízparti „pionír'-ként is ismert, továbbá a fehér és pokolvar Ellenberg, H.: Zeigerwertc der Gefasspflanzen Mitteleuropas. Scripta Geobotanica 9 (1979) 97. Oberdorfer, E.: Pflanzensoziologische Exkursionsflora. Stuttgart, 1983. 1051. Jacomet, S. - Brombacher, Ch. - Dick, M.: Archäobotanik am Zürichsee. Ackerbau, Sammelwirtschaft und Umwelt von neolitischen und bronzezeitlichen Seeufersiedlungen im Raum Zürich. Berichte der Zürcher Denkmalpflege 7 (1989) 348.
