Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 6. (Pápa, 1996)

Bronzkor a Nyugat-Dunántúlon - Szabó Géza: Az umamezős kultúra fémművessége a régészeti kísérletek tükrében

5x5 cm-es távolságban 2,5-3 cm átmérőjű lyukak törték át. A műhely területén több helyen erősen átégett foltok voltak - ami a járószint fölé emelkedő kohó helyére utalt. A paticsdarabok és a rostély töredékei alapján több kohó változatát készítettük el. Az egyiket egyetlen tömlő alakú, ill. hagyományos formájú kovácsfújtatóval izzítottuk. A kísérletek során az egyik fő probléma az volt, hogy miként tudjuk a régészeti anyagban megtalálható rövid fújtatócsövekkel az 1200-1300 °C-ig felhevített kohót működtetni anélkül, hogy megégnénk a magas hő közelségétől. A fújtatócsövek közdarabokkal történő meghosszabbítása nem jöhetett szóba, mert arra - bár számos kísérletben használnak ilyen hosszabbító csöveket - a kárpát-medencei leletanyagban erre nincs példa. így a rövid fújtatócsövet sárral a közvetlenül a járószintre rakott, 50 cm magas, 30 cm belső átmérőjű, 20 cm falvastagságú kohó alsó részén lévő lyukba tapasztottuk. Az ily módon a kohóba vezetett és a rostély által egyenletesen elosztott levegő az egész kohó belsejében egyenletesen magas hőmérsékletet biztosított. Izzó állapotában a faszén csak 800-900 °C volt, fújtatva viszont az 1400 °C-t is elérte. Egyenetlen fúj tatás, a levegő bevezetése esetén a kohó belsejében lévő szűk térben méréseink szerint akár többszáz fokos eltérés is lehet - ami ahhoz vezethet, hogy a bronz nem olvad meg. A tapasztott kohók külső hőmérséklete folyamatos üzemelés esetén sem haladta meg a kézmeleg állapotot A bölcskei lelőhelyen megfigyelt és folyamatosan mért viszonylag erős és állandó irányú széljárás a rostélydarabok ismeretében egy széltorlasztásos kohó használatának a lehetőségét is felvetette. Hasonlót már a regölyi kísérletek során is építettünk, akkor azonban a rekonstrukcióhoz még csak egy lófejet utánzó fújtatócső állt rendelkezésünkre. Az újabb leletek megerősítik a korábbi elképzeléseket s a gyakorlatban már egészen enyhe erejű szélnél is kiválóan működő olvasztó kohót lehet segítségükkel építeni. A felsorolt négy típusú kohó (gödörszerű, két fújtatóval működtetett kohó; járószintre tapasztott, kerek palástú, két fújtatóval működtetett kohó (3. ábra); járószintre tapasztott, rostéllyal ellátott, egy fújtatóval üzemeltetett kohó; magaslati helyen, dombélen - szelj árta helyen épített széltorlasztásos kohó) természetszerűen felveti, hogy a különböző régészeti lelőhelyeken előkerült műhelyek értékelésénél a leletanyagot a régészeti jelenségeket a földrajzi tényezőket csak összefüggéseikben lehet vizsgálni. Nem célszerű például egy olyan lelőhely anyagát eszközkészletét ahol egy egyszerű gödröt használtak a kis közösség néhány dekányi bronzának megolvasztásához párhuzamba állítani egy olyan fémműves központéval, ahol a speciálisan kiválasztott hely révén a széltorlasztásos kohóban állandóan, nagy hatékonysággal, jelentős, akár több mázsás mennyiségben termeltek az általánosan használt eszközök mellett speciális tárgyakat is nagy területek számára. A kohók formája egyben az öntésnél használható eszközöket is meghatározza. A zárt kohókban csak öntőtégely használható, míg az öntőkanál csak a gödörszerű kohónál alkalmazható. Az öntőkanál kivételéhez ugyanis egy fadarabot kell a nyélben lévő lyukba helyezni, s ehhez a kohónak legalább részben nyitottnak kell lennie. A régészeti anyagban megfigyelhető öntőtégelyek mozgatásához általában az egyiptomi ábrázolások közül Kekh-mi-re fáraó sírjában találtat szokták példaként hozni.

29 Azonban az ábrán látható módon, két pálca közé szorítva az öntőtégelyt nem lehet kivenni egy zárt kohóból, mert a pálcákkal nem lehet oldalról hozzáférni.

30 Az ábra többi részletére pillantva láthatjuk azt is, hogy az öntők ebben az esetben is egy nyitott kohóban öntenek - ezért lehet az említett módon fogni a tégelyt A kísérletek során a zárt falú kohók használatához legallyaztunk egy karvastagságú faágat majd faékkel kettéhasítottuk. Belső felét tokos baltával a tégely formájának megfelelően homorúra vájtuk, a másik végét pedig elvékonyítottuk, hogy „kényelmes fogása" legyen. Az így elkészített fogófaval először az izzó faszén alól kitakartuk a kohó belsejében lévő tégelyt. Ezt követően a két fát egyre lejjebb csúsztattuk a tégely mellett, majd összeszorítva a fogópárt kivettük a tégelyt és rögtön az előmelegített formákba öntöttük a bronzot. A tégelytől belobbanó fogópárt az öntés után azonnal vízbe mártottuk, így heteken keresztül hasznáUiattuk ugyanazt az eszközt Az állandó műhelyekben igen kedvelték a többször felhasználható homokkő formákat. A vörös, finom szemcsézettségű homokkő az egyik legelterjedtebben felhasznált kőféleség. A bölcskei lelőhely Tylecotc 1987. 117-118. Coghlan, H. H.: Notes on the Prehistoric Metallurgy of Copper and Bronze in the old World. Oxford, 1951. fig. 8-10. Coghlan 1951. fig. 8.