Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 6. (Pápa, 1996)
Bronzkor a Nyugat-Dunántúlon - Ilon Gábor: A késő halomsíros - kora urnamezôs kultúra temetője és teli-települése Németbánya határában
A kistelepen az ásatás során az egészen apró kavicsok kivételével minden követ összegyűjtöttünk. Ezek között kova, kvarc kavics, homokkő, kovásodott fa, dolomit, bazalt, és pala (felsőcsatári) 122 található. Egy részüket eszközként használták, másik csoportjukról azonban feltételezhető, hogy darabolás és őrlés, zúzás után az agyag soványítóanyagaként felhasználták. (A vasoxidos „vörös" agyagba és a mangánoxidos „fekete" agyagba 10-50%-ig keverhetünk más anyagot. Pl. homokot, hamut (alkálikkal teli), növényi zúzalékokat. Ennek pontos meghatározása az agyagot /részben/ és pl. a homokot alkotó SiO-azonosság miatt kémiai elemzéssel sem dönthető el. A homok az égetéshez alapvetően szükséges olvadékképző.) 124 Bazalt, kvarc és más kőzúzalékok, általában nagyméretű edények törésfelülctén, de felszínén is jól láthatók (XLX. t. 16.). Ezek csökkentették az agyag formáihatóságát. Az ilyen anyagokkal kevert agyag szárítás és égetés közben kevésbé zsugorodik (nem repedezik). Ezekkel az adalékokkal egyúttal megnövelték az edény tűzállóságát 125 , ugyanakkor az égetési hőfok igényt is. Némely edény törésfelületén kisebb-nagyobb mésztöredékek (őrölt numulitiszes mészkő, kagylóés csigahéj XLX. t. 1-2., 3.,5.) vannak. A mészszemcsék kiégetéskor égetett mésszé, nedvesség hatására oltott mésszé alakulnak át, miközben feszítőerőt fejtenek ki. Az égetéskor keletkező korom és kátrány azonban semlegesítette a mészhidroxiddá történő átalakulást. Másként, így akadályozhatták meg a szétrobbanást. 126 Más, általában nagyméretű, vastag falú tárolóedények, ritkábban vékonyfalú edények (pl. bögre) soványítóanyagaként kerámiatöredékeket is „alkalmaztak" (XLX. t. 2-3.). Ezek valószínűleg a korábbi edényégetés hamujával, véletlenül (?) kerültek az agyagba. A fent ismertetett adalékokkal soványított agyag megmunkálása kevesebb vizet igenyelt, így szárításkor az edény kevésbé zsugorodott, deformálódott. Az égetéskor (ld. lent) nem robbantak szét, és az adalékokkal a sütés-főzésnél nem mellékes tűzállóságot növelték meg. 127 Az adalékanyagok között - a korszakban czidcig egyedülálló módon - különlegességként talán a bauxit is szerepelt. 3.2.3. A fenék és az edénytest kialakítása és összedolgozása Az edénytöredékek egy részénél megfigyelhető, hogy a törés a fenék és az edénytest alsó része találkozásánál következett be. Másoknál, a fenék és az edénytest alsó részének „összedolgozása", a varrat jól kivehető, az ujjnyomok kitapinthatók (XX. t. 8., XXI. t. 2.). A fenék, de az edénytest is, ebben a korszakban ,Jaurkatechnikával" (spirálisan, vagy köralakban rakták fel) készült. A ,Jiurka" elnevezés azonban megtévesztő, ugyanis ezeket az építőelemeket és a füleket is az agyag nyújtásával, illetve tömörítés utáni lapokból történő feldarabolással (szalagok) állították elő. így ellentétben a hurkával nem keletkezett levegőzárvány, amelynek égetéskor szétrobbanás a következménye. Az elemekből történő felrakás nem csak az idézett részlet formáknál, de a profillalt és mély tálak egyes töréstípusainál is szembetűnő (XX. t. 3-6.). Mégpedig, amikor az éles hasvonalnál törött el az edény. Valószínű, hogy csak a nagyobb méretű edényeknél használták a szakaszos elkészítést és összedolgozást. Az elemek között keletkező barázdák eltüntetésére, az összeragasztásra és a végső esztétikai megformálásra valószínűleg agyagpépet használtak. Vagyis a fenék, majd az edény alsó- és szájrész/vagy felsőrész „legyártása" és összeállítása volt az elkészítés feltételezhető sorrendje (XX. t. 3-6.). Az eljárás ismeretét az őskortól az újkorig, a korongolást alkalmazó újkori falvak adatai is igazolni látszanak. 129 A kisebb méretű edényeket egy agyagrögből hüvelykujjra (XIII. t. 6-7., 9.), illetve ökölre húzva formázhatták, ahogy az ma is T. Biró Katalin meghatározását (1994) e helyütt is köszönöm. A kvarc kavicsokat a 19-20. századi korondi fazekasok a patakok partjáról összegyűjtötték és őrlést követően az ólommáz keményítésére használták. Ld. erről Kocsi - Csomor 1980. 69. „békasó" kifejezés magyarázatát. Kardos M.: Primitív fazekasság. Budapest, 1978.14., Kocsi - Csomor 1980.34., Varga I. szóbeli közlése. 125 Parádl 1959. 8. Sánta I. szóbeli közlése. I27 Parádl 1959. 10. Sánta I. szóbeli közlése. 129 Parádl 1959. 12., 35-36., és 15. kép, Kocsi - Csomor 1980. 42.
