Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 5. (Pápa, 1995)
Múzeumtörténet - Ilon Gábor: Három évtized a megyei múzeumi szervezetben (Különös tekintettel az 1980-1993 közötti évekre)
tében minőségi változást jelent, hiszen amíg 1980-ig csak egyetlen szakemberrel (igazgató-régész) rendelkezett az intézmény, ma 4 szakalkalmazott és további 2 szakképzett munkaerő dolgozik a múzeumban. Természetesen azt is meg kell itt jegyezni, hogy amíg 1984-ben teljes nyitvatartással üzemeltünk, ma (és már 3 éve) a téli hónapokban zárva tartunk. Ebben az időintervallumban (november-március) négy részmunkaidőst nem foglalkoztatunk. Kiállítások, látogatottság Az 1965-ben felépített állandó kiállítások (Főúri enteriőrök, A pápai keménycserép története - 1968, és a Pápa és vidéke történeti emlékei című) folyamatosan bővültek. Új bútorok, képek kerültek a termekbe és vitrinekbe, majd 1987 májusában nyitottuk meg az újjávarázsolt Pápa és vidéke történeti emlékei című kiállítási egységet, és festettük ki a Vörös-szalont valamint a nyugati saroktermet. 1986-ban az eredeti parkettarészletek fokozott védelme érdekében bevezettük a múzeumi papucsok ismételt használatát. 1990-ben a kiállítások teljes területét - a magyar nyelvű feliratok mellett - két idegen nyelvű felirattal (német, angol) láttuk el. 1989-ben vezettük be a magnós tárlatvezetést és az enteriőrként berendezett termekben az eredeti állapotokra (1926-27) utaló fekete-fehér fotóreprodukciókat helyeztünk el. Az utolsó, saját területen rendezett időszaki kiállítást 1987 decemberében zártuk. Megszüntetésüket alapvetően az anyagiak hiányára vezethetjük vissza, hiszen a látogatói és a muzeológusi elvárások nem „ragadtak le" a 60-as évek szintjén. Nem volt lehetőség esztétikus plakátok, meghívók, s különösen nem katalógusok előállítására. Ugyanakkor csupán két férfi alkalmazott (igazgató, segédrestaurátor) képtelen volt a kiállítások rendezésére. 1980-ban 2, 1984-ben 7, 1987-ben 4 időszaki kiállítást látogathattak az érdeklődők. 1991-ben a pápai Nemzetek Együttes Játékai eseményeként Gyerekjátékok címmel rendeztünk nagy sikerű kiállítást a Városi Galéria termeiben, összenyitva azt a múzeummal. 1992-ben a múzeumon kívül 3 időszaki kiállítás kivitelezését (Nagydém, Pápa, Olaszország) oldottuk meg. A kiemelt időintervallum jelentősebb, saját területen rendezett időszaki kiállításai voltak: Indiai textilek (Kelet-Ázsiai Múzeum, Budapest, 1980), Bakonyi helytörténeti és tájfutótérképek (1981), Orlaitól Nagy Lászlóig, Bakonyi üveghuták és hutaüvegek (1982), Egry József és Cziráki Lajos festőművészek tárlata, Kézműipari emlékek Pápán és környékén (1983), A. Tóth Sándor és Hincz Gyula festőművészek kiállítása (1984), Évszázadok hétköznapjai - Válogatás a pápai Baldacci-gyűjtemény (Dunántúli Ref. Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei) anyagából, „Megszólal a sírvilág" - Későbronzkori halomsírok a Bakonyban, Textíliák a pápai Győry család magángyűjteményéből (1985), Pápa és környéke egyházi művészete (1986), „Indiánt tolláról..."-Boglár Lajos magángyűjteménye (1987). Az időszaki kiállítások terének végső és rendezett kialakítását jelentette volna, ha a múzeum keleti folytatásában lévő három termet (ma A. Tóth Sándor Állandó Kiállítás) megkapta volna az intézmény. 1984 és 1986 között szinte folyamatosan tárgyaltak erről a kérdésről a Megyei Múzeumi Igazgatóság és a város művelődési osztálya - eredménytelenül. A sikertelenség oka az lehetett, hogy a város vezetői féltek attól, hogy az időszaki kiállítások programjának összeállításába majd nem lesz beleszólásuk. 1990. március 20-án azonban született egy tanácsi vb-határozat, amely jogilag rendezve a helyzetet, a termeket a múzeumhoz csatolta. A gyakorlati kivitelezést azonban a művelődési osztály vezetője, a város „művészeti tanácsadója", és a Jókai Mór Művelődési Központ igazgatója együttesen tették lehetetlenné. A kivitelezés módja egyszerű volt: a város költségvetésében nem biztosítottak erre a feladatra összeget, egyúttal elodázták a megoldást 1991 januárjára. A közismert politikai események - rendszerváltozás - azonban közbeszóltak, s az önkormányzati testület - költségfedezetet szintén nem biztosítva - az üzemeltetés jogát visszaszármaztatta a Művelődési Központnak 2. táblázat: Koncertek és fogadások (!) a Nádor-teremben Tab. 2.: Konzerte und Empfange im Saal Nádor Alkalommal Fő 1980 5 650 1984 9 900 1988 7 579 1991 1 kb. 600 1992 2 kb. 600